Botos Katalin: A háború sem indokolja az idei lángos árakat

Háború nélkül nincs ilyen mértékű infláció ez egészen bizonyos, de ennek ellenére semmi sem indokolja az idei balatoni lángos árakat. Botos Katalin közgazdásszal az infláció nyomába eredtünk. Az okok mélyebben gyökereznek, mint gondolnánk.

– Az infláció mennyiben az orosz-ukrán háborúnak az eredménye?

– Egyértelmű, hogy háború még nemigen volt infláció nélkül. Ha improduktív célokra kell költeni, akkor a termelésre kiáramlik a pénz, vásárlóerő lesz belőle, amellyel szemben nem áll fogyasztási árualap.

Ez akkor is így van, ha a termelést átirányítják „vajról” ágyúra, de akkor is, ha a „vaj” egy részét a háborús menekültek segélyezésére fordítják.

Hogy a jelen inflációért jelentős részben az orosz-ukrán háború a felelős az vitathatatlan. Mellesleg, a háborús pszichózis mindig tartalékok felhalmozására késztet, ami növeli a kereskedelemben a feszültséget. Ha nincs áremelés, mert nem engedélyezett, akkor hiányokhoz vezet…

– Nálunk is ilyen hiányok jelentkeztek?

– Azokban az országokban, ahol az energiahiány áremelést okozott, természetesen, közvetlenül ez az ok. Nálunk ezt a hatást időben eltolja a kormány. Mert egyrészt nincs is akkora energiahiány, mint máshol, másrészt állami árszabályozással átmenetileg lefogja a hatást. Más szóval – részben – a kereskedőkre hárítja a veszteséget. Persze, ha ezen cégek haszna kevesebb, akkor az adó is kevesebb lesz. Így végül az államháztartás is veszít. Csúsztatottan tehát, de mindenképpen meglesz a hatás.

Az adóbevétel, ami például a jövedéki adókból is bejött volna, csökken. Így átmenetileg ez a bevétel is kevesebb lesz. Pedig nyilván meg lett volna a tervezett helye a költségvetésben.

– Más okok is állnak a megugró infláció mögött?

– Természetesen, további tényezők is vannak. Mindenekelőtt a koronavírussal együtt megjelenő gazdasági válság. Ki gondolhatta komolyan, hogy semmi következménye nem lesz annak, hogy a kormányzat támogatja a munkahelyeket, hogy teljesítmény nélkül is fizessenek bért? Hogy a vállalatok – a munkaerő megtartása érdekében – akár maguktól is tettek ilyen lépéseket. Azt helyesnek tartjuk, hogy a kormányzat támogatta a munkahelyek megtartását, csak hát a következményekkel számolni kell.

A pénz kiment, az árualap meg nem nőtt… Időben késleltetve, ez is benne van és lesz az árváltozásokban. Mindenütt, így nálunk is.

– A klímaváltozást is gyakorta tartják az infláció egyik elemének.

– Sajnos, vannak természeti okok is, mint például az egyre jelentősebb csapadékhiány és az azzal járó aszály. Az országot sújtó időjárás a gabonatermelő Alföldön már jelentkezik és ez előre jelzi a várható gabonaárak emelkedését. Bár az ország ellátása biztosított, de exportra kevesebb gabona fog jutni. Pedig ez az ágazat hazánk egyik legfontosabb devizaforrása. Habár az országban – az illetékesek szerint – lesz elég gabona, de az egyéb import nyilván drágább lesz. Ehhez hozzájárul a járműpiaci konjunktúra csökkenése is, ami a másik fontos devizaszerző „üzletágunk”.

– Az árfolyam romlás is ennek a következménye?

– A forint árfolyama a fentieken kívül is számos oknál fogva romlik, ami ugyancsak az inflációt növeli, az import drágulása miatt.

A termelés költségeit nyilván emelni fogja a kamatemelés is, amellyel az MNB az infláció és az árfolyam zuhanása ellen védekezni szeretne.

Az áremelések nem mindig a költség-okokra vezethetők vissza. Még az energiaár esetleges drágulása se tenne indokolttá jelentős emelést, hisz a költségekben aránya szerényebb. A bérköltségek súlya már lényegesen jelentősebb. Itt is van egy olyan tényező, amit nehéz egyszerűen megválaszolni. Hiszen a béreknél – ha nem az infláció következménye maga a béremelés –, akkor áremelést vált ki, mindenképpen. Nagyon jelentős szerepet játszik a demonstrációs hatás. Például, hogy egyes ágazatok joggal felpanaszolják alacsony bérszínvonalukat, és emelést követelnek. Ha ez most jelentkezik, valóban inflációt eredményező a nyomás.

– Kikre gondol amikor azt mondja, hogy joggal panaszolják?

– Az állami alkalmazottakra. A tanárok bére például, az elmúlt 12 évben az átlagbérrel azonos ütemben nőtt. Persze, nem annyival, mint a versenyszférában dolgozóké… Csakhogy, az oktatásban, egészségügyben dolgozók hasonlítják a bérüket a többiekéhez, és természetesen nagyon elégedetlenek. Az egészségügyben, ahol csak nemrégen emeltek jelentősebb ütemben bért, – és ott se mindenkinek –, még rosszabb volt a helyzet. Ennek pályaelhagyás és munkaerőhiány lett a következménye. Aminek a hatásai mindkét ágazatban, az egész társadalomban, távlatilag beláthatatlanok.

De hogy lássuk, mi a valódi oka az oktatás, egészségügy, kultúra bérelmaradásának, s emiatt a jogos követelésüknek, iszonyú messzire kell visszanyúlni.

Az 1946-os forintstabilizációhoz, amikor – politikai indíttatásból – igen alacsony tanárbéreket állapítottak meg a munkásbérekhez képest.

Ez soha nem lett korrigálva, se a Kádár-korszakban, se a rendszerváltáskor sem az EU csatlakozáskor. Ezt az érvelést tudomásom szerint eddig még senki nem fejtette ki.

Az természetesen közismert, hogy a rendszerváltáskor senki nem adott Marshall-segélyt nekünk, és általában Kelet-Európának, olyan célra, hogy a kommunista rendszer torzulásait kiküszöbölhessük! A csatlakozás alkalmával sem, pedig a nyugati országok békés fejlődésének alapja Jalta volt, amikor bennünket odavetettek a szovjet rendszer kísérletének.

Tudom ezt az érvelést sokan nevetséges múltba tekingetésnek fogják titulálni, a kormány mentegetésének. Azt fogják mondani, miért nem találtak rá forrást a kormányok több, mint három évtized óta és miért nem korrigált a jelen koalíció sem? Azért, mert az államháztartás szerkezete rendkívül determinált. A korrekcióra alkalmas többlet bevételek az ÁHT-ból az adósságszolgálatra fordítódtak. Így volt ez már a Kádár időkben is.

– Nyilván ezt is múltba-mutogatásnak mondják majd elfogult politikusok.

– Hiába akarják azonban ezt a nagy hiányt korrupcióra, ilyesmire fogni. Lehet annak némi szerepe, de az elenyésző a magában a rendszerben meglévő súlyos, örökölt hiányokhoz képest. Amit a Nyugat a legkevésbé sem vett soha figyelembe.

Hogy kiinduló kérdésünkhöz visszatérjünk: végül, természetesen, van szerepe a saját mohóságunknak is az infláció 2022-es felgyorsulásában.

Annak, hogy az eladók az indokoltnál nagyobb mértékben emelnek árat, gyors jövedelem-szerzésre vágyakozva. Semmi nem indokolja a lángos idei árát a Balaton parton. Hogy ennek milyen eszközökkel lehet gátat vetni, nagy kérdés. A példaadás végett a politikai osztálynak mindenesetre mértéktartással, visszafogott jövedelem-elvárásokkal kellene élen járnia.

Tóth Gábor

Kiemelt grafikánk képeinek forrása: Pixabay.com, Wikipedia