Droghasználat miatt vizsgálódik a rendőrség egy SPD-rendezvénnyel kapcsolatban

Vizsgálatot indított a berlini rendőrség a kormányzó Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti frakciójának a héten a kancellári hivatal közelében megtartott rendezvényével kapcsolatban, ahol vasárnapi közlések szerint több embert kábíthattak el úgynevezett K.O.-cseppekkel.

Szombat reggel a rendőrség arról számolt be, hogy öt érintettről tudnak, elsőként egy 21 éves nő panaszkodott rosszullétre, szédülésre és emlékezetkiesésre, tünetei miatt kórházban is kivizsgálták. Vasárnap az SPD-frakció egyik szóvivője már azt közölte: kilenc résztvevő jelezte, hogy hasonló tünetei voltak a rendezvény után. Hozzátette azt is, hogy többségükben nők az érintettek.

A szerdai rendezvényen mintegy ezer ember vett részt, a párt számos képviselője mellett Olaf Scholz kancellár is jelen volt.

Mathias Martin, az SPD frakcióvezetője pénteken közölte, a párt borzasztónak tartja az esetet, és azonnal értesítették az ügyről a hatóságokat.

A rendőrség súlyos testi sértés gyanújával nyomoz ismeretlen tettes ellen. A kábulatot és emlékezetkiesést okozó K.O.-cseppeket rendszerint partikon csempészik bele az áldozatok italába.

(MTI)

A címlapképen Olaf Scholz új német kancellár beszédet mond pártja, a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD berlini kongresszusán 2021. december 11-én. Forrás: MTI/EPA/Getty pool/Adam Berry

Iratkozzon fel hírlevelünkre