Négy nap múlva érkezik az emelt nyugdíj

Tállai András hozzátette, hogy a kiegészítő emeléssel mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt folyósít az államkincstár.

A bankszámlára két utalás érkezik, az első a júliusi, 3,9 százalékkal emelt nyugdíj, míg a második a január-júniusi hathavi időszakra visszamenőlegesen járó emelés összegét és a 13. havi nyugdíj különbözetét foglalja magában, egy összegben – ismertette.

Aki postai úton kapja a nyugdíját, annak a szokásos naptári napon viszi a postás a kiegészítő emeléssel növelt nyugdíjat és a visszamenőlegesen járó korrekciót – mondta az államtitkár. A postai kifizetések esetében az utalványon látható a két kifizetés összege – jegyezte meg.

A kormány, ahogy minden évben, idén is garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést – hangsúlyozta Tállai András. Emlékeztetett, hogy a januári, 5 százalékos nyugdíjemelés után a háborús infláció miatt idén júliusban érkezik az évközi nyugdíjkiegészítés.

Újabb nyugdíj-korrekcióról pedig ősszel – az éves várható infláció mértékének ismeretében – tud majd dönteni a kormány – ismertette, hozzátéve, mindezek mellett az idősek védelme érdekében jövőre is biztosítjuk a 13. havi nyugdíjat.

(MTI)
A kép forrása: MTI Fotó: Mónus Márton


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb