„Az Istentől kapott szeretet erősebb, mint a háborús pusztítás”

Hatvanmillió forintból több mint ezer embert táboroztatnak karitatív szervezetek - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Katolikus Karitász balatonakali táborában.

Soltész Miklós, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke is, hangsúlyozta: az elmúlt hónapokban a kormány irányításával a karitatív szervezetek és az önkéntesek összetett munkát végeztek, amelynek alapja az emberiesség és az odafigyelés.

A karitatív szervezetek nyári táborainak résztvevői között vannak a határ túloldaláról érkezettek és olyanok is, akik jelenleg Magyarországon élnek – mondta. Soltész Miklós közölte:

Magyarországra több mint 820 ezer ember érkezett Ukrajnából a kárpátaljai határokon és Románia felől, közülük több mint 140 ezren kértek és kaptak ideiglenes tartózkodási engedélyt.

Hozzátette: a határmenti és a budapesti segítségpontokon több mint 380 ezer ember kapott támogatást.

A Katolikus Karitász balatonakali táborában nyaraló kárpátaljai magyar és ukrán menekült gyerekek műsora 2022. július 6-án. (Forrás: MTI/Varga György)

A magyar kormány mindent megtesz a menekültekért és a magyar emberek békéjéért. Ezért nem engednek át Ukrajnába a határon sem fegyvert, sem katonát, humanitárius területen azonban mindent megtesznek az ukránokért – foglalta össze Soltész Miklós.

A tábor megnyitóján Grexa Liliana, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója köszönetet mondott a Katolikus Karitásznak, hogy szívén viseli az ukrán menekültek sorsát. Beszédében reményét fejezte ki, hogy a gyerekek minél hamarabb visszatérhetnek a békés Ukrajnába.

Grexa Liliana, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója, Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Katolikus Karitász balatonakali táborában, ahol kárpátaljai magyar és ukrán menekült gyerekek nyaralnak 2022. július 6-án. (Forrás: MTI/Varga György)

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta: szervezetük nyáron tíz héten keresztül mintegy 3600 gyermeket üdültet különböző helyszíneken különböző tematikájú táborokban. A balatonakali tábort – ahol jelenleg 36 fiatal nyaral – idén nyitották meg – tette hozzá.

A tábor megáldása előtt Spányi Antal, a Katolikus Karitász elnöke úgy fogalmazott:

az Istentől kapott szeretet erősebb, mint a háborús pusztítás.    

(MTI)

A címlapképen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója beszélget egy fiúval a segélyszervezet balatonakali táborában, ahol kárpátaljai magyar és ukrán menekült gyerekek nyaralnak 2022. július 6-án. Forrás: MTI/Varga György

Iratkozzon fel hírlevelünkre