
Történelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt a kihívást csak összefogással lehet legyűrni - jelentette ki Olaf Scholz kancellár Berlinben a rekordmértékű infláció kezeléséről a legnagyobb munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek vezetőivel folytatott megbeszélése után.
A kancellár hangsúlyozta, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja mindent megváltoztatott, a világjárvány hatására szétzilálódott termelési láncolatok pedig még mindig nem álltak helyre, így egyre nagyobb a bizonytalanság, az energia és a mindennapi élethez szükséges termékek egész sorának ára pedig erőteljesen emelkedik.
Mint mondta, ez a válság nem múlik el néhány hónap alatt, arra kell felkészülni, hogy a helyzet nem változik a belátható jövőben.
Azonban a német társadalom erős, és az országot az eltérő érdekek méltányos kiegyenlítése és a közösségi szellem viszi előre. Erre kell támaszkodni most is, csak akkor jutunk ki a válságból, ha közösen dolgozunk ki megoldásokat – mondta Olaf Scholz.
(MTI)
A kép forrása: MTI/AP/Lisa Leutner