Folytatódnak a programok a Magyar Zene Házában

Sajátos filozófia

Maga a ház is egy műalkotás, „igazi világszám”, amelyet január óta fokozatosan töltöttek fel tartalommal – mondta el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján Batta András. Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a ház működését másfajta filozófia jellemzi, mint egy hagyományos koncerthelyszínt. Itt sokkal nagyobb a hangsúly az interaktivitáson.

Horn Márton intézményigazgató hozzátette, hogy az eddigi tapasztalatok alapján kimondható: szükség van egy ilyen zenei intézményre Magyarországon. Az első 4,5 hónap alatt több mint 440 ezer látogató érkezett a házba – jegyezte meg. Felhívta a figyelmet a koncertek mellett a rengeteg zenepedagógiai programra és a szinte folyamatosan teltházas kiállításokra is. Elmondása szerint nemrég nyílt a zenélés élményét nyújtó zenepedagógiai tér, októberben pedig bemutatják a ház első időszaki kiállítását, amely a magyar könnyűzene 1957 és 1993 közötti időszakát tekinti át.

Halmos András, az MZH koncertprogramért felelős vezetője a következő félév fellépői közül kiemelte az amerikai alternatív rock meghatározó alakja, Sun Kil Moon. A jazztől a folkon át a popig magabiztosan mozgó Becca Stevens, valamint a hiphop egyik vezető, forradalmi zenekara, az Injury Reserve fellépését. A Grammy-díjas Chris Thile pedig mandolinjával a bluegrass és az americana stílusokat helyezi fókuszba. Idén 75 éves Sebő Ferenc. Így ősszel vele folytatódik a kurátori hétvégék sorozata. Majd gyimesi csángó est és a Lajtha 130 tematikus nap is helyet kap a programban. A Fanfare Ciocarlia moldáviai rezesbanda az MZH színpadán magyar zenészekkel koncertezik együtt. Sam Lee a Brit-szigetek népdalaiból indul ki folkestjén, az indiai Usztad Vaszifuddin Dagar pedig a dhrupad műfaj egyik legautentikusabb előadója. A dél-korai népzenét poppal úttörő módon keresztező Leenalchi k-pop egyik legígéretesebb formációjának számít, míg Alva Noto az elektronikus zenében berlini szcénájának meghatározó figurája.

Hangadó

A szeptember eleji Távol-keleti komolyzenei fesztivál fókuszában Japán áll majd, az Esterházy x Esterházy esten a próza és barokk zene találkozik, a Bourbon Ensemble pedig barokk karácsonnyal készül – mondta el Halmos András. Severinghaus Artemisz zenepedagógiai csoportvezető kiemelte, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt találnak ismeretterjesztő programokat a Magyar Zene Házában. A Hangadó sorozatban Tóth Árpád karnagy mellé csatlakozik Bognár Szilvia népdalénekes is. Folytatódik a Rock ‘n Roll szabadegyetem, a rockzenei filmklubok, a legkisebbeknek szóló Ringatók, valamint a Live Looping zeneszerző workshopok, de az idősebbeknek is szerveznek zenetörténeti programokat – mondta el.

Szálka Zsuzsanna programkoordinációért felelős vezető többek között a tavasszal indított várossorozatra hívta fel a figyelmet. Októberben Veszprém zenei életébe nyerhetnek bepillantást a látogatók. Közösen mutatkozik be Budapest és Bécs jazzszcénája. Az Operabeavató sorozat első része pedig a Bánk bánt mutatja be – mondta el Szálka Zsuzsanna. A Magyar Zene Háza első félévét összefoglaló videó az alábbi linken, a következő hónapok beharangozója pedig a itt érhető el.

(MTI)

Címlapkép: Batta András, a Magyar Zene Háza (MZH) főigazgatója beszél az MZH rekord eredményeit és programkínálatát ismertető sajtótájékoztatón az intézmény szabadtéri színpadán 2022. június 30-án. MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb