MOLNÁR J. PÉTER: KI MINT VETETT – ERŐDEMONSTRÁCIÓNAK HASZNÁLTA A VÁCI VÁROSHÁZA REGŐCZI ISTVÁN ATYA EMLÉKÉT

Eldőlt, a Regőczi-kápolna előtti tér viseli majd Vácon Regőczi István atya nevét. A dolog rendben is lenne, ha nem lett volna előtte az a nyolc hónapnyi dölyf, arrogancia és erőfitogtató hatalmaskodás, ami sajnos nagyon is beárnyékolta, méltatlanná tette a Pető Csilla fideszes képviselő által kezdeményezett ügyet. Mert szögezzük le mindjárt az elején, mondhat Matkovich Ilona bármit, legelőször Pető Csilla képviselői előterjesztésében került a testület elé, hogy nevezzenek át egy közterületet Regőczi István atya emlékére. Az előterjesztésből politikai csatározás lett, és egyáltalán nem az előterjesztő miatt.

Hogy klasszikus hasonlattal éljünk: az óvodai homokozóban szoktak úgy eldőlni dolgok, ahogyan Matkovich Ilona intézi az ügyeket. Kétharmados többség birtokában ül a polgármesteri székben, miközben mutatóujja hol Rétvári Bence, hol pedig a négy fideszes, no meg az egy független képviselő felé bökdös. Arccal előre megy hátra, és úgy tesz, mintha haladna. A júniusi testületi ülésen szó szerint azt mondta:

Többen azért politikai akciókra használták fel egy olyan embernek a nevét, aki mindannyiunk által elismert a tevékenysége által.

Nézzük hát időrendben, hogy pontosan mi történt és ki használta politikai célokra Regőczi István atya emlékét?
Pető Csilla előterjesztését 2021. október 20-án elektronikus formában véleményezésre megkapta Vác Város Polgármesteri Hivatalának, Főépítészi Osztálya, Taskovics Andrea mb. főépítész valamint a Névadományozási munkacsoport, Matkovich Ilona polgármester, Vác Város jegyzője. A 2021. november 9-ei bizottsági ülésre, a Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság elnöke, valamint a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke.
Ezek után került volna a testület elé 2021. december 15-én, csakhogy az ülést vezető polgármester minden indoklás nélkül levetette azt napirendről.
Mit tartalmazott az előterjesztés? Két alternatívát vázolt fel. Az egyik a II. Rákóczi Ferenc Térnek az átnevezése Vitéz Regőczi István térre. Annak a kisváci közterületnek az átnevezése, amelynek valós történelmi tényeken alapuló kötődése is volt Regőczi István atyához.
A szövegben Pető Csilla kiemelten felhívja a figyelmet a közterületek elnevezésének váci szabályaira, melyek szerint természetes személyről közterületet elnevezni halála után legalább 20 év elteltével lehetséges, azonban a polgármester – amennyiben támogatja az előterjesztést –, tehet kivételt!
És csak a második alternatíva lett volna a Kórház utca átnevezése, ahol a hivatalosan elérhető, 2019-es körzetleíró lista szerint a teljes közterületen: 0 fő, 0 létszámú lakos él. Ez is csupán azért, mert Így nem jelentkezhettek volna adminisztratív vagy egyéb akadályok a közterület átnevezésének folyamatában. Pető Csilla ugyanakkor az első javaslat elfogadását tartotta méltónak Regőczi István atya emlékéhez. Jellemző, hogy Matkovich Ilona csak ezt a második változatot emelte ki a testületi üléseken, mintha az első verzió fel sem merült volna.
Mivel decemberben Matkovich Ilona levette az ülés napirendjéről az ügyet, Pető Csilla januárban ismét bevitte azt. Ám előtte több tucatnyi kisváci polgár demonstrált a szakadó havas esőben és zimankóban egy fáklyás felvonuláson a polgármester kisded játékai ellen, amelyek egy komoly és elismert személyiség emlékét érték.
Valamikor ekkortájt pattant ki a városházi éceszgéberek fejéből, hogy kifogandó a passzátszelet Pető Csilla vitorlájából, bedobják a közösbe: legyen a Regőczi-kápolna előtti park Regőczi-park. Innentől fogva ezt képviselték és ezt vitték át a júniusi testületi ülésen is, noha Vácon eddig csupán szokásjog alapján, nem hivatalosan neveztek el közparkokat például Lehotkáról vagy Munkácsyról.
Ezt pedig sokan, köztük az eredeti előterjesztő Pető Csillával, érezték és érzik jogosan méltatlannak. Igaz, a júniusi testületin a jegyző asszony közölte, hogy van kategória arra, ha parkot akarnak elnevezni hivatalosan: az, hogy EGYÉB.
Talán ennyit erről. Regőczi atya végül kap egy emlékparkot Vácon, ahol, ha lehet hinni Matkovich Ilonának (?), akkor lesz tábla is, virág is, pad is. Vagy nem. De, ki mint vet, azonképpen arat. Regőczi atya életművén, emlékén mit se csorbít ez az ügy. Matkovich Ilona helyében azonban én nem lennék egészen nyugodt e téren, ha saját nimbuszomra gondolnék.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb