Tudatos hittel, hálatelt szívvel – interjú Erdő Péterrel

Az ember ajándékba kapja az életét, a neveltetését, s bár a hitét és a katolicizmusát is, az utóbbiakat tudatosan el kell fogadni – mondta a Magyar Kurirnak adott születésnapi interjújában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

Az interjúban többek között a családi hátteréről is mesél a 70. születésnapját június 25-én ünneplő Erdő Péter. Megtudhatjuk, hogy egy hatgyermekes, szeretetteljes, katolikus családban nőtt fel. Öt testvére közül elsősorban a két fiúval volt közelebbi a kapcsolata, a lányok ugyanis jó néhány évvel később születtek.

Nem éltünk könnyen, már csak azért sem, mert  szüleim nem dolgozhattak a tanult hivatásukban. Mégsem panaszkodtak, érezhető volt, hogy számukra a hit a legfontosabb az életben. Nem mondták, hogy emiatt le kellett mondaniuk valamiről, sőt, derűsen élték meg a hitüket. Vasárnap együtt jártunk misére, egy idő után elkezdtem ministrálni is. Mi nem egy elegáns, de nem is rossz általános iskolába jártunk, és még a régi pedagógusnemzedék tanított bennünket – mondja Erdő Péter.

Hittanra ugyanakkor édesapja kezdte el tanítani, s hogy milyen eredményesen, az abból látszik, hogy amikor testvéreivel jelentkezett a piaristákhoz, a felvételi dolgozatuk meglehetősen jól sikerült – meséli.  

Arra a kérdésre, hogy „kik voltak hatással az ifjúságára? ” Erdő Péter úgy fogalmaz, hogy nagy példaképei nem voltak.

Igazából még a szentek közül sem tudnék említeni olyat, akinek az életét kifejezetten mintának tekintettem volna, bár Szalézi Szent Ferencet különösen tiszteltem. Az esztergomi szemináriumban a prefektusunk Dékány Vilmos volt, egy kiegyensúlyozott, kedves ember, akinek sokat köszönhettünk – idézi fel.

Az interjúban szó esik a jog iránti szeretetéről. Mint mondja, ezt is elsősorban édesapjának és baráti körének köszönheti, ugyanakkor úgy fogalmaz, az Egyház egyszerre látható és láthatatlan valóság, intézmény pedig jog nélkül nem működhet jól, sőt nem is létezhet.

Mivel kedveltem a latin nyelvet, végigolvastam az 1917-es kánonjogi kódexet. Bánk József kétkötetes Kánoni jog című könyvét is elolvastam, ez a mű a történeti dimenziót is jól érzékeltette. A licenciátusi dolgozatomat az egyházjog filozófiai és teológiai megalapozásáról írtam, ebben Nyíri professzor úr segített sokat. Doktori disszertációmban Nicolaus Cusanus munkásságát vizsgáltam, azt, hogy a filozófiai gondolkodása hogyan hatott egyházjogi szemléletére – meséli Erdő Péter. 

Az interjúban emellett Erdő Péter többek között beszél a latin nyelv szeretetéről, arról, hogy számára mennyire fontos a tanítás, mit jelent az életében Róma városa. És azt is megtudhatjuk, miért azt választotta püspöki jelmondatának, hogy Initio non erat nisi gratia, azaz kezdetben nem volt más, csak a kegyelem. 

Arra a kérdésre, hogy miként ünnepli születésnapját, Erdő Péter úgy fogalmaz, hálatelt szívvel készül, szentmisét fog bemutatni.

Istentől kaptam egy teljes életet és sok ajándékot. Az Úr segítségét kérem, hogy nagyobb figyelemmel folytathassam a szolgálatom, és hogy amit a kegyelméből nem jól használtam fel, azt még pótolhassam, különösen az egyes emberek javára, üdvösségére – mondja a bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

A teljes interjú elolvasható: itt 

Forrás: Magyar Kurir/Kuzmányi István
A kép forrása: MTI/Balogh Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre