Gulyás Gergely: A Rákóczi-táborokban a világ magyarsága találkozhat

Gulyás Gergely a Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés elnevezésű, háromnapos rendezvény első napján emlékeztetett arra: az eseménynek helyet adó Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont az elmúlt két év fejlesztéseinek köszönhetően méltó lesz arra, hogy a következő években, évtizedekben a világ magyar ifjúságának találkozóhelye legyen.

A tábor – a kormány támogatásának köszönhetően – az elmúlt időszakban teljesen megújult, kibővült szálláskapacitással és a térségben egyedülálló sportközponttal várja a határon inneni és túli magyar fiatalokat – hangsúlyozta a miniszter.

Gulyás Gergely emlékeztetett arra:

a Rákóczi Szövetségnek fontos küldetése volt az elmúlt három évtizedben, összefogta és találkozóhelyet biztosított a határainkon kívül, a diaszpóra nagyobbrészt a nyugati országokban élő magyarjainak.


Hirdetés

A miniszter kifejezte reményét, hogy az idén első alkalommal megtartott Rákóczi Szabadegyetem sikere arra motiválja majd a szervezőket, hogy a következő években is tartsák meg ezt a rendezvényt.

Hernádi Zsolt, a rendezvényt támogató MOL elnök-vezérigazgatója a megnyitón elmondta, a vállalat hisz abban, hogy a Kárpát-medencében küldetése van.

„Hogyan maradunk meg, hogyan leszünk mi itt a legjobbak, és akik velünk tartanak ebben, azokat mindig támogatni fogjuk” – jegyezte meg.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke beszédet mond a Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés címmel, a Rákóczi Szövetség szervezésében első alkalommal megtartott háromnapos közéleti tábor megnyitóján Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban 2022. június 23-án. (MTI/Vajda János)
A szabadegyetem ötlete idén márciusban fogalmazódott meg, mottóként a szabadság, a közösség és a cselekvés fogalmait választották

– hangsúlyozta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke. A tábor népszerűségre utalva kitért arra, csütörtökön száz lengyelországi és magyarországi fiatal fejezte be táborozását, a szabadegyetem három napja után pedig vasárnap ötszáz kárpátaljai fiatal költözik be a létesítménybe, ahol néptánc tábort tartanak számukra.

Július 3-tól elindulnak a Rákóczi Szövetség nagy táborai, szeptember elejéig mintegy hatezer külhoni vagy a diaszpórában élő magyar fiatal fordulhat meg a sátoraljaújhelyi rendezvényközpontban

– tette hozzá a szövetség elnöke.

A szabadegyetem előadásain többek között nemzetpolitikai és energiaellátási kérdésekről, a magyar-román gazdasági kapcsolatok kihívásairól, vagy a magyar történelmi filmek és az identitás közötti kapcsolatáról is értekeznek a meghívott előadók.

(MTI)

A címlapképen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés címmel, a Rákóczi Szövetség szervezésében első alkalommal megtartott háromnapos közéleti tábor megnyitóján Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban 2022. június 23-án.Forrás: MTI/Vajda János

'Fel a tetejéhez' gomb