Alexander De Croo: Nehéz tél elé nézhet Európa

„Ha ezen a nyáron nem készülünk közösen a télre, akkor nagy a veszélye annak, hogy komoly problémákkal kell szembenéznünk” – fogalmazott Alexander De Croo.

Emlékeztetett arra, hogy vannak EU-tagországok, melyek már intézkednek a gázhiány elkerülésére, azonban – hangsúlyozta – hatékonyan csak a közös cselekvés útján lehetséges kilábalni a nehéz időszakból.

„Nálunk már most is magas az infláció, és magasak az energiaárak”

– fogalmazott. Közölte továbbá, hogy kormánya támogatja az energiahordozók közös beszerzésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot, valamint az árak plafonjának megállapítását is. Véleménye szerint az Európai Bizottságnak kézbe kell vennie az ügyet, a tagállamok eltérő intézkedései ugyanis negatív hatással járhatnak.


Hirdetés

Azzal összefüggésben, hogy Németország az energiafelhasználás lakossági csökkentését szorgalmazza, De Croo aggodalmának adott hangot, és azt mondta: ha a német kormány gázhiányra számít, annak rendkívüli hatása lesz nem csak Németországra, hanem a többi tagállamra nézve is.

Olaf Scholz német kancellár a csúcstalálkozó második napjára érkezve szintén azt hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány, valamint az orosz-ukrán háború miatt kialakult válságra csak közös európai megoldás lehetséges. A kiutat egyebek mellett Európa energiafüggetlenségének biztosítása, a gazdasági szerkezet fejlesztése, a gazdaságosabb, szén-dioxid-kibocsátástól mentes rendszerek, valamint az energiahordozók új szállítási útvonalainak kiépítése jelentheti – mondta.

Arturs Krisjanis Karins lett miniszterelnök azt mondta, mindenki megszenvedi az ukrajnai orosz háború hatásait, de nem szabad elfelejteni, hogy „egyedül Oroszország okozza a szenvedést”.

Reményét fejezte ki, hogy a brüsszeli csúcstalálkozó eredményesen zárul, és európai szinten is lehet tenni valamit az árak csökkentésére. Ez véleménye szerint akár az energiahordozók közös megvásárlását is jelentheti közép- vagy hosszú távon.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök szükségesnek nevezte, hogy a tagállami vezetők gyorsan intézkedjenek az inflációval kapcsolatban, ugyanis – mint mondta – az infláció hosszabb ideig velünk marad. Véleménye szerint nagyon fontos a nemzeti megoldások áttekintése a képességek és a lehetőségek feltérképezésére.

(MTI)

A címlapképen Alexander De Croo belga miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az energiaárak emelkedését kompenzáló kormányzati intézkedésekről Brüsszelben 2022. február 1-jén. Forrás: MTI/EPA/ISOPIX pool/Frederic Sierakowski

'Fel a tetejéhez' gomb