Légiriadók Ukrajna szinte teljes területén

Rakétaveszély miatt Ukrajna szinte minden régiójában légiriadót rendeltek el csütörtökön, éppen akkor, amikor az országba látogatott Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz kormányfő - számolt be róla az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A délelőtti helyzet szerint a légiriadó csak Kárpátalját, Csernyivci, Donyeck megyéket, valamint az orosz megszállás alá került herszoni régiót és a Krím félszigetet nem érinti

– fejtette ki a hírportál. A lakosságot a helyi hatóságok arra kérik, hogy ne hagyják el az óvóhelyeket a riadó lefújásáig.

Közben David Arahamija, a Moszkvával tárgyaló ukrán küldöttség vezetője, a Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép Szolgája párt frakcióvezetője egyesült államokbeli látogatása során nyilatkozott az Axios amerikai hírportálnak, amelyben azt mondta, hogy

az ukrán hadsereg napi vesztesége a háborúban átlagosan 200-500 fő, a jelentős számú sebesülttel együtt pedig megközelíti az ezret. Hozzátette: Ukrajnában egymillió embert mozgósítottak, és van lehetőség a hadsereg létszámának további kétmillió fővel történő megnövelésére az orosz agresszió elleni küzdelem folytatása érdekében.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában – amelyből az Ukrajinszka Pravda idézett – leszögezte, hogy Ukrajna minden területét, így a Krímet is vissza akarja szerezni, és jelezte, hogy ez utóbbihoz fel kívánja használja a partnereitől kapott fegyvereit is. 

„A Krím stratégiai cél Ukrajna számára, mert ukrán terület. Ugyanakkor lépésről lépésre haladunk” – fogalmazott a miniszter. Kifejtette: az első lépés a helyzet stabilizálása, hogy megakadályozzák az orosz erőkkel szembeni további veszteségeket. A második lépés az orosz csapatok visszaszorítása a február 24-i invázió előtti pozícióikba, és csak ezután fognak megbeszéléseket folytatni Ukrajna partnereivel arról, hogy „miként lehet felszabadítani a megszállt területeket, beleértve a Krímet is”.

Eközben Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról adott hírt, hogy az orosz erők Liszicsanszk elleni légicsapása közben találat ért egy épületet, amely civileknek nyújtott menedéket. A bent lévők közül az előzetes információk szerint legalább hárman meghaltak és heten megsérültek.

Dmitro Zsivickij, az északkelet-ukrajnai Szumi megye kormányzója a Telegramon azt közölte, hogy az éjjel rakétatámadást indítottak az orosz erők a régió ellen, aminek következtében legalább négyen életüket vesztették és hatan megsebesültek.

Az ukrán vezérkar csütörtöki helyzetjelentése szerint az orosz csapatok a Donyec medencében folytatják Szeverodoneck teljes megszállására tett kísérleteiket, és fő erőiket Bahmut irányában összpontosítják. 

A Jevropejszka Pravda hírportál Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszterre hivatkozva arról adott hírt, hogy Szlovákia négy Mi-17-es és egy Mi-2-es helikoptert, valamint a Grad típusú rakéta-sorozatvetőhöz való lőszereket adott Ukrajnának. A miniszter szavai szerint a helikoptereket már hadrendbe is állították az ukrán fegyveres erőknél.

Az Ukrajinszka Pravda Kirilo Sztremouszovra, a Moszkva által kinevezett Herszon megyei adminisztráció helyettes vezetőjére hivatkozva arról számolt be, hogy automatikusan orosz állampolgárságot kap minden gyermek a régióban, akik február 24. után születtek. Hozzátette, hogy az árván maradt gyermekek pedig már meg is kapták az orosz állampolgárságot.

(MTI)

Keletre ment a nyugat

A címlapképen Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia államfő, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Mario Draghi olasz kormányfő és Klaus Iohannis román államfő látható megbeszélésük előtt Kijevben 2022. június 16-án. Forrás: MTI/EPA/AFP Pool/Ludovic Marin

Iratkozzon fel hírlevelünkre