Kereszttűzben az Elf Bar-árusok – a hatóságok figyelmeztetik a szülőket és a gyerekeket a veszélyekre!

Ahhoz, hogy egy dohányipari termék Magyarországon forgalomba kerülhessen, át kell esnie az országos gyógyszerészeti hatóság vizsgálatán. Az Elf Barról egyelőre nem tudni pontosan, milyen összetevőket tartalmaz – mondta Biró Marcell, az SZTFH elnöke a témában tartott sajtótájékoztatón. Ezért most a Kréta rendszeren keresztül a diákok, szülők figyelmét is felhívták a veszélyre. Biró Marcell hangsúlyozta:

az Elf Bar elleni fellépés közös ügy, amelybe a pedagógusokat, szülőket is be kell vonni. Most nyári táborokban, szeptembertől pedig valamennyi iskolában, valamennyi osztályban osztályfőnöki órán hívják fel a figyelmet az Elf Bar káros hatásaira. 

Azt is közölte: az SZTFH ingyenesen hívható zöld számot (1828) indít, amelyen várják a lakossági bejelentéseket. Mint mondta, hatósága nem javasolja, hogy az Elf Bar legális legyen a jövőben.

Horváth Gábor, a NAV ellenőrzési szakfőigazgatója elmondta,


Hirdetés
a fiatalok nincsenek tisztában azzal, hogy az Elf Bar nikotintartalma akár 16 doboznyi cigarettának is megfelelhet, ezért az életüket is veszélyeztetik, ha szívják.

Hozzátette: egyre népszerűbb a termék a fiatalok körében, hiszen szép, illatos, mutatós, könnyen használható, de veszélyes, hiszen az Elf Bar nem olyan, mint a hagyományos cigaretta, ami egyszerre elég. 800 és 5000 slukkos változatban is létezik a készülék, és addig szívható is belőle a nikotin.

A NAV munkatársai most „beköltöztek az virtuális világba”, az elektronikus hirdetési oldalakon keresték az illegális árusokat és országszerte próbavásárlásokkal többüket is lefülelték. Hiszen ha valaki ágazati szabályok megszegésével folytat illegális tevékenységet, az adókötelezettségét sem teljesíti – közölte Horváth Gábor.

Százöt ellenőrzést zártak eredményesen, a legtöbbet Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Zala, Pest és Bács-Kiskun megyében tartották. Amellett, hogy az árusok illegális termékkel kereskedtek, mindezt adószám hiányában, bejelentés, bizonylat és eredetigazolás nélkül tették, ami miatt négymillió forintnyi mulasztási bírságot is kiszabtak – mondta a NAV ellenőrzési szakfőigazgatója.

Tóth Márk pénzügyőr ezredes, a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója arról beszélt, nem csupán a kereskedelme, de az Elf Bar birtoklása, külföldről saját célra történő rendelése is törvényellenes jelenleg Magyarországon. Így az is eljárásra számíthat, aki külföldről hoz be saját célra ilyen terméket, és egy mélységi ellenőrzés során megtalálják nála.

Jelenleg több mint húsz büntetőeljárást folytatnak az Elf Bar illegális kereskedelme miatt, négy ember van letartóztatásban. Az eddig lefoglalt mintegy 30 ezer Elf Bar piaci értéke 250 millió forint – mondta.

Az ezredes arra is rávilágított, hogy azok az alvilági körök, amelyek régen a klasszikus cigarettacsempészettel foglalkoztak, már áttértek az Elf Bar kereskedelmére a jóval nagyobb profit miatt. Példaként említette a Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóság egyik ellenőrzését, amikor 15 ezer karton zárjegy nélküli cigaretta mellett mintegy 6 ezer Elf Bart találtak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy megvizsgáltattak egy Elf Bart, és az magasabb nikotintartalommal rendelkezett, mint ami fel volt tüntetve rajta. Egy konkrét esetet is ismertetett: egy magyar állampolgár 18 ezer készüléket rendelt, őt akkor fogták el, amikor a csomagküldő szolgálatnál átvette a szállítmányt. Tettét beismerte, öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, de lehetősége van vádalkut kezdeményezni – tette hozzá.

A hazai illegális piacon egyre nagyobb teret hódít az új típusú eldobható elektromos cigaretta. Az Elf Bar, Fume, Magic Bar, Manórúd néven is ismert termék egy többféle ízben elérhető, nikotinos vagy nikotinmentes folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható, dohányzást imitáló eszköz. A termék a hatályos szabályozás értelmében dohánygyártmánynak számít, tehát jogszerűen csak trafikban, zárjeggyel ellátva lenne értékesíthető, ráadásul csak ízesítés nélküli változatban. Aki Magyarországon engedély nélkül értékesít ilyen terméket, az 5 millió forinttól 500 millió forintig terjedő bírságot kockáztat.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb