Dugódíj és abortusz – Kerpel-Fronius Gábor furcsa párhuzamai

Magyari előbb arról kérdezett, hogy lehet-e számítani a választási vereség után az ellenzék belső balhéira az időközi választások jelölthelyeinek elosztása miatt, amire Kerpel azzal válaszolt, hogy április 3-án az egész ellenzék szenvedett nagyon súlyos vereséget, és mint mondta, nem tartja feltétlenül jó útnak, hogy „most itt egymást fojtogatjuk, és különböző külső körülményekben keressük a vereség okát”. A Momentum elnökségi tagja így folytatta: „Minden koalíciós kormányzásban vannak feszültségek, és elszoktunk attól, hogy koalíciós kormányzás legyen, mert ugye amit a Fidesz és a KDNP művel, az nagyon messze van ettől. Itt nem két valódi pártról van szó, hanem van a Fidesz és van egy ilyen »kinövése«, ami a KDNP, a fővárosi önkormányzatban viszont egy valódi koalíció kormányoz, amiben valós, meghatározó pártok vannak, közöttük

a Momentum és a DK lesz a jövőben az ellenzék két meghatározó pártja.”

Ezzel a mondattal Kerpel-Fronius végül is nullára írta az összefogás többi pártját, de hát ez már nem is volt olyan meglepő például a Jobbik széthullását látva.  

Az átlagos néző talán csak akkor kapta fel a fejét, amikor Krug Emília arról érdeklődött, hogy a Momentum új elnöke, Gelencsér Ferenc jobboldali beállítottsága változtat-e majd a Momentum irányultságán. A főpolgármester-helyettes azt válaszolta, hogy: „abban biztos vagyok, hogy ő is olyan ember, aki kifejezetten nem az öncélú orbánozást szeretné hallani, hanem azt, hogy elkezdjünk végre olyan dolgokról beszélni és úgy, ami az embereket érinti…


Hirdetés
… hogy mi történik velük, ha elmennek egy orvoshoz, mi történik akkor, ha történetesen sürgősségi betegellátásra kerülnek? Megússzák-e adott esetben komolyabb egészségkárosodás nélkül.”

– hangzott el Budapest főpolgármester-helyettesének sommás véleménye reggel az ATV-n a magyar egészségügyről. Igazából egy kérdés merül fel az átlagemberben ilyenkor, hogy vajon Kerpel-Fronius volt-e már beteg, járt-e valaha akár csak beteglátogatás céljából is bármelyik magyar(!) kórházban? Mit szól ehhez az egészségügyi szakszervezet, mit szólnak a koronavírus-járvány két iszonyú évét energiájuk utolsó cseppjén túl is végigszolgáló orvosok, ápolók?

Amikor a riporterek arról érdeklődtek, hogy mi a véleménye a főpolgármester-helyettesnek a dugódíj bevezetéséről, lesz-e erről népszavazás, Kerpel-Fronius meglehetősen furcsa párhuzammal szó szerint így válaszolt:

„A népszavazás egy olyan eszköz, ami egy bonyolult kérdést képes Igen-Nemre redukálni. Viszont vannak más részvételiségi folyamatok, lehet közösségi tervezést csinálni, lehet közösségi gyűlést csinálni, ahol összehozunk embereket, akik reprezentálják kor, nem, foglalkozás, meg lakóhely szerint a főváros lakosságát, és akkor velük ezeket a dolgokat meg lehet tárgyalni és kialakítani egy olyan álláspontot, ami elfogadhatónak tűnhet a város lakói többsége számára. Írországban ilyen eszközzel oldották meg az abortusz kérdést és én azt gondolom, hogy ez talán összevethető egy katolikus országban ennek a komolysága a dugódíjjal.”

Aha, értjük. A magzatok megölése és a kipufogógáz megadóztatása egy kalap alatt. Kitűnő párhuzam! Erkölcsből, együttérzésből jeles!   

Magyari azon kérdésére, hogy az EP-választásokon a 6 esetleg 7 összefogó ellenzéki pártnak hány listája lesz, a Momentum elnökségi tagja egyszerű választ adott:

„Egészen biztos vagyok benne, hogy a lényegi pártok – értem ez alatt a Momentumot elsősorban és a Demokratikus Koalíciót – külön listán fognak indulni.”

Ennyi maradt hát a nagy ellenzéki katyvaszból, a fasiszták, a kommunisták és a liberálisok összefogásából. A könyörtelen egyéni harcok a pénzért, a pozíciókért. Győztek a farkastörvények. A kettős mérce és a hamis párhuzamok.  

Az utolsó kérdésre, hogy lesz-e a Momentumnak önálló főpolgármester-jelöltje a 2024-es önkormányzati választáson úgy fogalmazott, hogy

„egy igényes, magára adó pártnak ezt a lehetőséget egyáltalán nem szabad elvetnie. „

A címlapkép forrása: ATV adás

'Fel a tetejéhez' gomb