Együttműködésről tárgyaltak a V4-ek vezérkari főnökei

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy újságíróknak elmondta: meghívták a tanácskozásra az ukrán vezérkari főnököt is, aki korábban jelezte részvételét, de a háborús helyzet miatt mégsem tudott Debrecenbe utazni. Nem volt ott a találkozón a lengyel vezérkari főnök sem. Erről a magyar parancsnok azt mondta, hogy „a jelenlegi helyzetben a nemzeti érdek előtérbe kerülhet”. A tanácskozáson a cseh, a szlovák és a magyar katonai vezetők egyebek mellett áttekintették az orosz-ukrán háború miatt kialakult helyzetet és az Európai Unió harccsoportjának jövő évi szolgálatba állásából adódó feladatokat – ismertette Ruszin-Szendi Romulusz. Hozzátette: egyeztettek a V4-ek hadseregeinek kiképzési terveiről.

Mind a közös kiképzésre, mind a műveleti együttműködésre nyitottak a nemzeti hadseregek – mondta a parancsnok. Megjegyezve: a vezérkari főnökök megerősítették, hogy a visegrádi formátumban történő katonai együttműködés olyan érték, amelyet meg kell őrizni.

„A V4 együttműködésnek van jövője”

– foglalta össze Ruszin-Szendi Romulusz közös álláspontjukat.

Az altábornagy emlékeztetett arra, hogy a magyar soros EU-elnökség idején, 2011-ben kezdődött el a kibervédelmi együttműködés. Szerinte ez a hadszíntér válik az egyik legfontosabbá a jövőben. Ezen a területen is szeretnék úgy erősíteni az együttműködést, ahogy tették azt korábban a szárazföldi színtéren – jelezte az MH parancsnoka. Hozzátéve, felmérik, ki milyen képességekkel rendelkezik a kibervédelemben, és hogyan hasznosíthatják egymás tapasztalatait a képzésekben.


Hirdetés

Kérdésre válaszolva Ruszin-Szendi Romulusz azt is elmondta, hogy áttekintették a NATO keleti határaira tervezett erők telepítésével kapcsolatos kérdéseket. Erről a madridi NATO-csúcson születik majd végleges döntés, de azt már tudják, milyen erőket telepítenek a szövetség keleti határaira. Az ukrajnai háborúval összefüggésben – szintén kérdésre válaszolva – Ruszin-Szendi Romulusz annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a magyar emberek biztonságban vannak. A magyar honvédség azért van, hogy a legfontosabb céljának eleget tegyen, megvédje a magyar embereket, ahogy a NATO-nak is ez az egyik feladata – tette hozzá.
A vezérkari főnökök kedd délután a helyi egyetemi innovációs központban hallgatókkal találkoznak. Szeretnék ösztönözni a fiatalokat, hogy a jövőben még több, a haditechnikában is használható új ötlettel, innovatív megoldással jelentkezzenek, pályázzanak – mondta Ruszin-Szendi Romulusz.

(MTI)

Címlapkép: Daniel Zmeko tábornok, szlovák vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és Ales Opata vezérezredes, cseh vezérkari főnök a visegrádi csoport (V4) vezérkari főnökeinek találkozóján a debreceni Kossuth téren 2022. június 14-én. MTI/Czeglédi Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb