A pünkösdihez hasonló merényletek nem állhatnak és nem is állnak a vallások közötti béke útjába

John Onaiyekan bíboros szerint Nigériában komoly gondot okoznak a rendszeres keresztényellenes támadások, amelyeket a kormány a legtöbb esetben következmények nélkül hagy.

Szerinte a terrorizmus elleni küzdelemben az egyik legnagyobb probléma az ország vezetőinek alkalmatlansága. Abban bízik, hogy az ő leváltásuk javulást hozhat a jelenlegi helyzetbe. Hangsúlyozta: bár a legutóbbi esetben is azért kellett meghalniuk az áldozatoknak, mert keresztények, ezek a merényletek nem szíthatnak gyűlöletet a keresztények és a muszlimok között.

Úgy gondolja, nem szabad beleesni abba a hibába, hogy kategorizáljuk az elkövetőket. Nem tehetünk olyan kijelentéseket, hogy muszlimok ölnek keresztényeket, mert ez csak nehezíti a vallások közötti békés együttélést.

„Tudjuk, hogy az egyetlen megoldás, ha a keresztények és a muszlimok együttes erővel néznek szembe ezekkel a bűnözőkkel”, idézi a Magyar Kurír.

Egyértelművé tette azonban, hogy az egész ország elítéli a támadást és mindenkit megráztak a vasárnapi események.


Hirdetés

Elhurcoltak Nigériában egy katolikus papot egy plébániáról

Elhurcoltak Nigériában egy katolikus papot egy plébániáról

Elhurcoltak Nigériában egy katolikus papot egy plébániáról

A címlapképen John Onaiyekan nigériai bíboros katekézise az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) a budapesti Hungexpón 2021. szeptember 9-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb