Tízmilliós gyógyszerszállítmányt küld Ukrajnába az Ökumenikus Segélyszervezet

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója szerint egyre sürgetőbb probléma a menekültek visszaköltözésének támogatása, a lakhatás problémájának megoldása.

Lehel László az M1 aktuális csatornán elmondta,  a Hungary Helps program részeként lebonyolított magyar kormányzati akció után az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi konzorciumként dán, finn, svéd, holland, angol gyűjtések alapján koordinálja a szállítmányok eljuttatását, ezúttal a beregszászi kórházba.

A háború első hónapjaiban elsősorban élelmiszert és higiéniai eszközöket szállítottak, de

Ukrajnában jelenleg nincs krónikus élelmiszerhiány, ezért fontosabb lett a gyógyszer, illetve a helyi igényeket felmérve egyre sürgetőbb a menekültek visszaköltözésének támogatása, a lakhatás problémájának megoldása.

Kárpátalján például több száz intézményben, iskolákban helyeztek el menekülteket, a intézmények őszi nyitásához azonban új helyet kell találni a menekülteknek – tette hozzá.

Az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője kitért arra is, hogy jó az együttműködés az ukrán szervekkel, és hosszú távú, többéves munkára készülnek Ukrajnában.

(MTI)
A kép forrása: MTI/Mészáros János

Iratkozzon fel hírlevelünkre