Szexoktatás könyvtárosoknak – újabb gyermekeket célzó LMBTQ kezdeményezés

Ismét szintet lépett a gyermekek érzékenyítése, ezúttal Kaliforniában. Az Észak-Kaliforniai Gyermekkönyvtárosok Szövetsége (ACL) olyan eseménysorozatot szervez, ahol „az igazságosság középpontjában álló szexuális nevelésről” és arról tanulhatnak az érdeklődők, „hogyan jelenik meg a szexualitás és a gender a nyilvános tereken”. A kezdeményezésben részt vesz Corey Silverberg szexbolt alapító és aktivista, aki queer személyként gyermekeknek is ajánlja könyveit.

A két téma egy átfogó program keretében kerül megvitatásra, amely a Szexuális továbbképzés könyvtárosoknak címet viseli.

Silverberg két előadást tart majd, egyik a „Szexuális nevelés, amelyet megérdemlünk”, a másik pedig a „Szexuális nevelés a közösségi könyvtárakban” címet viseli.

Az ACL tájékoztatása szerint mindennek célja a „gyerekekkel folytatott könyvtári munka előmozdítása”, valamint „a fiatalok számára készített gyermekkönyvek és egyéb anyagok” áttekintése és értékelése.


Hirdetés

Az esemény leírásából megtudhatjuk, hogy az előadó megvilágítja majd, „mi hiányzik a hagyományos szexuális nevelésből, és hogyan néz ki az igazságosságot középpontba állító szexuális nevelés”. Azt is magtudhatják a résztvevők, hogy „a szexualitás és a nemi hovatartozás hol és hogyan jelenik meg” nyilvános helyeken, például könyvtárakban.” Az egyik beszélgetésen Silverberghez csatlakozik Rakisha Kearns-White, a Brooklyn Public Library vezető ifjúsági könyvtárosa.

Corey Silverberg több olyan könyvet írt már, amelyek a szexről szólnak – hétéves gyerekeknek.

A „Tudod, a szex” és „A szex egy vicces szó” című írásai olyan témákat tárgyalnak, mint „nemi identitás”, „pornográfia”, „hatalom”, „öröm” – olvasható szerzői oldalán. A könyvekben szó esik „transz, nem bináris és interszexuális” nemi identitásról is. A szerző műveit középiskolai könyvtárakban találhatjuk meg. Silverberg, aki szexuális nevelőként, íróként és queer személyként beszél önmagáról, egyben alapítója a torontói „kezdők szexboltjának”, amely 7-12 éves gyermekek szüleinek is tart szexuális nevelés-előadásokat. 

Az előadók között szerepel még a közismerten baloldali nézeteket hirdető Bianca Laureanó is, aki az Ante Up nevű szervezet alapítójaként igyekszik a baloldali gondolkodásmódot meghonosítani az amerikai tantermekben. 

Az Ante Up deklarált célja, hogy „támogassa a színes bőrű lakosságot a közösségre találásában szexualitás, a nemek és az igazságosság területén”. A szervezet olyan tanterveket és szakmai továbbképzéseket készít, amely „a színes bőrű oktatók és a munkásosztály oktatóinak támogatására összpontosít, hogy kitörhessenek a fehér felsőbbrendű ábelista heteropatriarchális írás és nevelés módszeréből”.

Forrás: Breitbart.com

A címlapkép forrása: Pixabay/Filmbetrachter

'Fel a tetejéhez' gomb