Nógrádi: Kína nem mondott le Tajvanról
– A napokban megnövekedett a nyomás Tajvan közelében, több kínai gép is megsértette a szigetország légterét. Az orosz-ukrán háború lehetőséget kínál-e Kínának arra, hogy most egy régi vágyát beteljesítse és bekebelezze Tajvant?
– A Tajvan körüli helyzet megértéséhez ismernünk kell az előzményeket. Az egyik az, hogy 1949. október 1-jén véget ért a kínai polgárháború és kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. A másik, hogy a vesztes erő vezetője Csang Kaj-sek hadseregével, a kínai múzeumok legszebb kincseivel és Kína aranytartalékával átvonult Tajvanra.
Azóta is óriási viták vannak arról, hogy Tajvan Kína része-e vagy sem.
– Kína sosem mondott le Tajvanról, hogyan vélekednek erről ma?
– Látni kell, hogy Kína mára jelentősen megerősödött. A három globális játékosból a második helyen áll, az Amerikai Egyesült Államok mögött. Amit elmondok, azzal sokan nem értenek egyet, de meglátásom szerint a legfőbb kínai dilemma az, hogy a korábban létrejött világrend kialakításában nem volt része.
Ebből adódik az, hogy úgy érzi, hogy a fennálló játékszabályok nem vonatkoznak rá.
Kína szerepe megkerülhetetlen lett. Ha valaki megnézi a 20 évvel ezelőtti világgazdasági térképeket és a mait, akkor azt látja, hogy két évtizeddel ezelőtt Afrikának a fő kereskedelmi partnere az USA volt. Ma pedig Kína. Ázsiában ugyancsak szinte minden államnak ők a fő kereskedelmi partnere. Nincs ez másképpen Európában sem, pár országtól eltekintve Kína a fő kereskedelmi üzletfél, még Németországnak is. 
– Tajvan mellett Szibéria hovatartozása is kérdéses Kína szerint?
– A kínai gondolkodásmódot meghatározza, hogy a jelenlegi ukrán-orosz háborúban mit kíván saját nemzeti érdeke. Hagyják-e Oroszországot legyengülni vagy sem? Előbbi azért lenne az érdekük, mert ettől kezdve pár éven belül visszaszerezhetnék Szibériát, amit a cárok vettek el Kínától. Nagyon sok kínai politikus azt mondja, hogy már nem szeretnék ezeket a területeket visszaszerezni, mégis nekem az a meggyőződésem, hogy Kína sohasem mondott le Szibériáról.
– Miért?
– Nem túl ismert, de a ritkán lakott Szibéria 40 százaléka még ma is kínai. Arról nem is beszélve, hogy a terület gazdag energiahordozókban.
– Visszatérve Tajvanra, ma az ukrán-orosz háború árnyékában megtámadhatják a kínaiak?
– A kínaiak ma ténylegesen provokálják Tajvant. Óriási katonai fölényben vannak. A tajvaniak tökéletesen tudják azt, hogy egyre inkább Kína érdekszférájába kerültek. Bármit is tesznek, konzultálnak az Egyesült Államokkal, mivel ők sem akarnak harmadik világháborút.
Tudják, hogy Tajvant el lehet foglalni, mert nincs jelentősége, hogy milyen fegyvereket vettek az USA-tól.
– Mi lehet a konfliktus végkimenetele?
– Én ma Budapestről azt látom, hogy Kína óvatosan az oroszokat támogatja. Cserébe viszont elvárják, hogy egy komolyabb – de nem katonai – amerikai-kínai konfliktus esetében Oroszország Kína mellett sorakozzon fel.
Láthatjuk, hogy az USA kéthetente újabb és újabb délkelet-ázsiai szövetséget hoz létre. Most létrehozott egy olyan egységet, ami nyíltan Kína esetleges területszerzése ellen jött létre. USA–Japán–Ausztrália–Dél-Korea–India–Nagy-Britannia–Franciaország szövetsége ez. Erre pedig Kína és a Salamon-szigetek között jött létre egy közös védelmi szerződés. Ez hozzávetőlegesen 900 szigetet érint Ausztráliától északkeletre. Azaz egy egészen új helyzet jött létre a térségben.
A kínaiak eddig mindig óvatosan politizáltak, de az a kínai elv, hogy ami egyszer kínai volt, az kínai lesz, az még ma is érvényes.
Sorra szállják meg Délkelet-Ázsia szigeteit és ott katonai bázisokat létesítenek. Pontosan látják, hogy az ukrán-orosz háború leköti a NATO-erők jelentős részét. Kína számára ez pedig lehetőséget ad. Hogy pontosan mire, illetve, hogy Peking, hogy is fog dönteni Tajvan kérdésében azt ma nem lehet tudni. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a döntése előtt – úgy, hogy erről a világ nem fog értesülni – konzultálni fog Washingtonnal.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu
