Scholz és Macron Zelenszkijjel folytatandó közvetlen tárgyalásokat követel Putyintól
A német kancellária tájékoztatása szerint a telefonos egyeztetést Olaf Scholz és Emmanuel Macron kezdeményezte.
A két politikus azonnali tűzszünetet és a konfliktus diplomáciai rendezését követelte.
Hozzátették: Putyinnak személyesen kellene tárgyalnia az ukrán elnökkel.
A német és a francia vezető egyúttal szorgalmazta, hogy engedjék szabadon azt a 2500 embert, akiket a mariupoli Azovsztal acélművekben vettek őrizetbe – írta közleményében a párizsi elnöki hivatal. A gyár alagútrendszerében magukat elbarikádozókat az orosz csapatok ejtették foglyul, miután megadták magukat.
Macron és Scholz egyúttal azt kérte, hogy Oroszország oldja fel Odessza kikötőjének blokádját, és tegye lehetővé az ukrán gabonaexportot.
A Kreml közleménye szerint Putyin a nyugati országok elhibázott gazdasági és pénzügyi politikáját, illetve az Oroszország elleni szankciókat okolta az élelmiszer-ellátásban kialakult problémákért.
„Oroszország készen áll arra, hogy segítsen megtalálni a gabonafélék akadálytalan exportjának lehetőségeit, a fekete-tengeri kikötőkből induló ukrán gabonát is beleértve” – állt a közleményben.
A Kreml jelezte: az orosz mezőgazdasági termékek enyhíthetnék a feszültségeket a nemzetközi agrárpiacon, de ehhez fel kell oldani bizonyos szankciókat.
Ukrajnában – amely jelentős gabonaexportőr – a harcok miatt akadozik a termelés és a szállítás, míg Oroszország – amely szintén mezőgazdasági nagyhatalom – a szankciók miatt nem tudja eladni a terményeket. A két ország együtt a világ búzaellátásának egyharmadát biztosítja. Az ukrajnai háború globális élelmezési hatásai különösen a legszegényebb országokat érinthetik érzékenyen.
Putyin egyúttal óva intette a nyugati országokat attól, hogy nehézfegyvereket szállítsanak Ukrajnának, mert ezzel a helyzet további elmérgesedését és a humanitárius válság fokozódását kockáztatják
– tudatta közleményében a Kreml. Az orosz elnök aláhúzta: Moszkva kész újrakezdeni a zátonyra futott tárgyalásokat. A megbeszélések eredménytelenségéért Kijevet okolta.
(MTI)
A címlapképen Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök sajtótájékoztatóra érkezik Berlinben 2022. május 9-én. MTI/AP/Michael Sohn