Szijjártó: A tranzitútvonalak lezárásával való fenyegetés az EU egységét veszélyezteti

A kőolaj és földgáz szállítására szolgáló tranzitútvonalak lezárásával való fenyegetés az Európai Unió egységét veszélyezteti és súlyosan rombolja az tagállamok közötti szolidaritást - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Sinisa Mali szerb pénzügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján aláhúzta:

„a néhány európai uniós megnyilvánulásban is előkerült fenyegetést a kormány súlyos támadásként értékeli szuverenitásunkkal, energiaellátásunk biztonságával és nemzetbiztonsági érdekeinkkel szemben”.

Kiemelte, Magyarország és Szerbia megegyezett, ahogyan eddig is zavartalan volt az ellátás mindkét irányban, a mostani kritikus időszakban is, és minden körülmények között garantálni fogják egymás számára a biztonságos tranzitútvonalakat.

Szijjártó Péter ezután az orosz kőolaj embargójára vonatkozó európai uniós javaslatra is kitért, s figyelmeztetett, hogy a kormány ezt mindaddig nem fogja megszavazni, amíg az Magyarország energiaellátását veszélyeztetné.

„Első a megoldás, és csak utána beszélhetünk szankciókról”

– fogalmazott. Majd úgy vélekedett, nem reális, hogy az Európai Bizottság már a héten előáll egy elfogadható javaslattal erre vonatkozóan, így a kormány kezdeményezte, hogy a jövő heti EU-csúcson ne is kerüljön napirendre a kérdés.

A miniszter rámutatott, hogy az ukrajnai háború még inkább megnöveli Magyarország és Szerbia együttműködésének jelentőségét. Szavai szerint a két ország erre tekintettel még inkább figyelemmel lesz egymásra és továbbra is garantálni fogja egymás számára a biztonságos tranzitútvonalakat.

Elmondta, eddig zavartalanul zajlott a szállítás a déli szállítási útvonalon keresztül, Szerbia felől napi 10 millió köbméternyi földgáz érkezik Magyarországra, és fordított irányban is szerződés szerint folyik a tranzit: december óta 458 millió köbméter szállítására került sor.

Közölte: megállapodásuk értelmében Szerbia lehetőséget kap a magyar földgáztárolók használatára, hogy a téli ellátás ott is biztosított legyen. Emellett döntés született arról is, hogy megduplázzák a két ország közötti villamosenergia-hálózatok összekötésének kapacitását, ami 6-8 évet vehet igénybe.

Újságírói kérdésekre válaszolva kijelentette: az Európai Tanács egy korábbi döntése alapján az orosz energiahordozóktól való függetlenedés során minden esetben figyelembe kell venni a tagállamok különböző energiaellátási szerkezetét, ami az Európai Bizottság új szankciós csomagjának előkészítése során nem történt meg.

A brüsszeli embargójavaslat elfogadása egyes országoknak súlyos károkat és ellátási problémákat okozna, és így az egység sérülését vonná maga után – mondta, hozzátéve, hogy Magyarország számára például fizikailag képtelenség lenne beszerezni a szükséges kőolajmennyiséget alternatív forrásból.

A háborús veszélyhelyzet bevezetéséről szólva kiemelte, hogy a szomszédban zajló fegyveres konfliktus minden egyes perce biztonsági kockázatot jelent hazánk számára, ahogy az a világ szinte valamennyi alapvető folyamatára is kihatással van, ezért fontos a minél gyorsabb döntéshozatal.

(MTI)

A címlapképen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja hivatalában Sinisa Mali szerb pénzügyminisztert 2022. május 25-én. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!