Száz éves a Székely himnusz
A Székely himnusz szerzőinek sorsában számos hasonlóság akad: szinte egyidősek voltak, mindketten Erdélyben születtek, az első világháborúban a fronton harcoltak és a trianoni békediktátum után menekültek Magyarországra. Csanády György 1895. február 23-án született Székelyudvarhelyen. Az ottani református kollégiumban érettségizett, az első világháborúban katonaként meg is sebesült. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után Magyarországra költözött, s ötödmagával megalakította a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületét (SZEFHE). A budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett oklevelet, de az irodalomnak szentelte magát, lapszerkesztő, majd 1928-tól a Magyar Rádió munkatársa lett, ő volt a hangjáték műfajának egyik első hazai művelője, s több verseskötete jelent meg. Csanády György 1952. május 3-án halt meg.
Mihalik Kálmán 1896. február 21-én született Oravicabányán, anyja csíki székely asszony volt. A kolozsvári egyetem orvosi karán megkezdett tanulmányait az első világháború szakította félbe, két évig a fronton szolgált. A trianoni béke után az egyetemmel Budapestre, majd Szegedre költözött, végzése után kutatóorvos, tanársegéd lett. Alig huszonhat évesen, 1922. szeptember 6-án tífuszban hunyt el, temetésén – a Csanády szerkesztette Új Élet beszámolója szerint – a gyászoló közönség szerzeményét énekelte, amelyet ekkor először neveztek Székely himnusznak, „hogy kísérje azt, aki életében csak dalolni tudott, még szenvedésében is”. Sírjának pontos helye csak a rendszerváltás környékén vált ismertté, kopjafás díszsírhelye ma a szegedi belvárosi temető díszparcellájában található.
Csanády 1921-ben írott Bujdosó ének című versét még abban az évben Szegeden zenésítette meg Mihalik. Szerzeményüket 1922. május 22-én énekelte először egy lánykar a Csanády által alapított Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) „májusi nagyáldozat” névre keresztelt első ünnepélyes találkozóján, Aquincumban. A mű a műsoron egyszerűen Kantátaként szerepelt, de nem sokkal később önálló életre kelt. Jóllehet viszonylag nehéz zenéjét és egyesek szerint képzavaros szövegét sokan és sokat bírálták, mégis szájról szájra terjedt, ma már több, kisebb eltéréseket tartalmazó változata forog közszájon. Az eredeti versben például „Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!” áll, de ma így éneklik: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
A Székely himnusz népszerűségét semmilyen hatalom nem tudta kikezdeni, pedig hányatott sorsa volt. Sokáig csak szájról-szájra terjedt, nyomtatásban először 1940-ben jelent meg, amikor a második bécsi döntés visszajuttatta Magyarországnak Észak-Erdélyt. Romániában a kommunista rezsim bukásáig irredentának minősítették és betiltották, eléneklését, de akár még meghallgatását is büntették. Idehaza 1941 és 1944 között az iskolában kötelezővé tették tanítását, de ekkor még nem vált általánosan népszerűvé. A cserkésztalálkozókon azonban rendszeresen énekelték, terjedését segítették az erdélyi származású értelmiségiek és szervezeteik.
A szocializmus idején aztán Magyarországon is tiltották a „nacionalista, soviniszta” Székely himnusz előadását, de így is a magyarság összetartozásának kifejezőjévé vált, a néhány strófa a néma ellenállást jelentette. A művet a 2009-ben Székelyudvarhelyen tartott Székely Önkormányzati Nagygyűlés Székelyföld himnuszává nyilvánította, Erdélyben a Csíkszeredai Sportklub és a gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapat, a székelyudvarhelyi FK teremlabdarúgó-csapat és KC kézilabdacsapat, valamint a sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic női kosárlabdacsapat mérkőzései előtt vagy után a hazai nézők el szokták énekelni. Magyarországon a dalt tömegrendezvényeken gyakran adják elő a Himnusszal és a Szózattal együtt.
A vers és a dal emlékművét 2009-ben avatták fel Szegeden, a fából faragott, kereszt alakú kopjakapu mellett a két szerző egész alakos szobra áll. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tavaly azt javasolta, hogy május 22-ét nyilvánítsák a székely himnusz napjává egész Székelyföldön. Az SZNT azt is kezdeményezte, hogy a székely himnusz születésnapján a helyi közösségek minden esztendőben tartsanak ünnepi megemlékezéseket, elevenítsék fel a himnusz történetét, ismertessék a himnuszkutatás új eredményeit, hogy az méltó helyet kapjon az eljövendő nemzedékek identitástudatában.
(MTI)
A címlapképen barcasági népviseletes lányok. Forrás: Vasarnap.hu/Tóth Gábor
