Ezrek vettek részt a gyulafehérvári várban tartott szabadtéri istentiszteleten

Prédikációjában Balog Zoltán dunamelléki református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke megemlítette: a nyugat-európai protestáns egyházaknál nem ritka, hogy több tagba oszlanak, a magyar reformátusokat azonban „egyben tartotta a történelem ura”.

„Legyen együtt a nemzet is, mert van még mit tenni. Vannak akik érdektelenek, akik riogatnak, hogy huj de veszélyes az összefogás, nehogy már odaszámítsuk azokat is, akik nem a határon belül vannak. De itt vagyunk, együtt vagyunk”

– jelentette ki a püspök.

Forrás: Balog Zoltán/Facebook
„Lehet okoskodni, lehet jogászkodni, hogy ki képvisel kit, de a magyar az magyar, és pont. (.) Ha kell, egymásba kapaszkodunk”

– jelentette ki a püspök.

Balog Zoltán megemlítette: az egyházban, a magyar közösségben is előfordul, hogy emberek egymás kárára vannak, megsebezik egymást. Erre azonban nem a legyintés, a továbbállás a válasz. „Oda küld áldást az Úr, ahol együtt vannak a testvérek” – fogalmazott. Felidézte: pénteken a felújított algyógyi ezeréves kerek templomban szolgált, amelynek mindössze három híve van. Felidézte, hogy Kuun Kocsárd grófot egykor Párizsból irányították Algyógyra, mondván, hogy reumájára az igazi gyógyvíz Erdélyben van.


Hirdetés
„Itt lehet meggyógyulni, itt van a gyógyulás, itt van az élet forrása. Gyógyuljunk együtt, és akkor megkapjuk Isten áldását”

– zárta prédikációját a püspök.

Forrás: Balog Zoltán/Facebook

A Református Egység Napja alkalmából Gyulafehérváron találkozott a világ magyar reformátussága. A városban ülésezett a Generális Konvent, a Bethlen Gábor fejedelem által 400 éve alapított egykori Collegium Academicum épülete előtt felavatták a fejedelem egész alakos köztéri szobrát, Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását. A szabadtéri ünnepi istentiszteleten kiszolgálták a résztvevőknek az úrvacsorát. A rendezvényeken részt vett Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is.

(MTI)

Címlapképen: Balog Zoltán/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb