Az Eurovíziós Dalfesztivál évek óta egyértelműen az LMBTQ-lobbi rendezvénye
Azt már megszokhattuk, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál nem a dalokról és a tehetségről szól. A rokonlelkű országok mindig egymást támogatták, és néha a gyenge felhozatal még gyengébb eredményekhez vezetett. Az idei versenyt nem meglepő módon Ukrajna nyerte meg.
Már az is botrányos, hogy hat ország (Azerbajdzsán, Grúzia, Montenegró, Lengyelország, Románia és San Marino) szavazatait kicserélték, ezzel is az ukránokat segítve, s ezt még tetézte az ország versenyzői körül kialakult mizéria. Elvileg ugyanis nem a Kalush Orchestra képviselte volna Ukrajnát, hanem egy kárpátaljai énekesnő Alina Pash, de őt a nacionalista közvélemény visszalépésre kényszerítette, mivel kiderült, hogy a fiatal művész fellépett az Oroszország által elcsatolt Krím-félszigeten. Ennyit a politikáról.
Ha már mainstream és progresszivitás – az LMBTQ-propaganda sem maradhatott ki a showból, amit egyébként gyermekek ezrei követnek lelkesen hétről-hétre Európa számos pontján. Eleget téve a divatos irányzatoknak, múlt hét kedden, amikor a Systur névre hallgató izlandi trió megtudta, hogy továbbjutott az első elődöntőn, büszkén lengették a szivárványos zászlót. Az együttes egyébként dalai helyett leginkább arról híres, hogy nyíltan kiáll a „transznemű” gyerekek jogai mellett. Ezután már nem is volt meglepő, hogy a csütörtöki elődöntőben a San Marinói énekes, Achille Lauro a kamera előtt csókolta meg azonos nemű gitárosát.
Az utóbbi években a dalfesztivál egyértelműen az LMBTQ-propaganda egyik fő terméke lett. Az osztrák transzvesztita énekesen, Conchita Wurston át a holland biszexuális Duncan Laurence-ig az LMBTQ előadókat – tehetségtől függetlenül – egyre nagyobb rajongással fogadták az Eurovízión.
Tavaly a döntőben öt adásban szerepeltek nemi identitászavarral küzdő előadók, mint például az olaszországi, 22 éves Victoria De Angelis, aki nyíltan biszexuálisnak vallotta magát, míg együttesének dobosa, Ethan Torchio nem tudta meghatározni nemi irányultságát.
A dalfesztivál üzenete egyértelmű: a mai vizuálisan túlingerelt világban a tehetség és szorgalom már nem eladható erény. Kell valami perverz pikantéria, felületesség, amely által meg lehet szólítani a nagyérdeműt. A veszélyek nyilvánvalóak: azon kívül, hogy egy ártalmas ideológiát erőltetnek a tinédzserekre, felmerül annak a kérdése is, hogy mennyiben tartozik a nyilvánosságra bárkinek is a magánélete, a privát szférája.
Címlapkép: Pixabay.com
