Ausztria köszöni, de nem kér a NATO-ból

Alexander Schallenberg a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte: Bécs tudomásul veszi, hogy Finnország és Svédország az évtizedek óta képviselt semleges álláspontot feladva csatlakozik a NATO-hoz, de Ausztria semleges marad.

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa elmondta, hogy az osztrákok túlnyomó többsége a közvetlen szomszédságban zajló háború ellenére továbbra is pártolja az 1955-ben választott semlegességet, ezért nincs ok változtatni ezen.

Ugyanakkor a kitartás a semlegesség mellett nem jelenti azt, hogy Ausztria elszigetelődik, hiszen az Európai Unió tagjai közül Málta és Írország sem tagja a NATO-nak. Fontos tényező az is, hogy a katonai semlegesség nem jelent politikai semlegességet – emelte ki az osztrák diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy hazája szolidaritást vállal Ukrajnával és az EU biztonságához is hozzájárul.

Mint mondta, „mindig is tudtuk, hogy hol állunk, és a civilizációs törést, a közös kultúra megtagadását jelentő orosz támadással kialakult helyzetben egyértelműen Ukrajna mellett állunk”.

Kifejtette: Ausztria nemzetközi összevetésben kiemelkedően sok humanitárius segélyt nyújt Ukrajnának, fegyvert viszont nem ad. Továbbra is így járnak el, mert „az Ukrajnának nyújtott segítség nem korlátozódhat a fegyverekre” – mondta Alexander Schallenberg.

(MTI)


Hirdetés

A címlapképen Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter nyilatkozik az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsának ülésére érkezőben az Európai Tanács brüsszeli épületében 2021. december 13-án. Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

'Fel a tetejéhez' gomb