„Ha vannak családok, lesznek gyermekek és lesz jövőnk is”

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke közölte: a könyvbemutató időpontja nem véletlen, vasárnap volt ugyanis a családok nemzetközi napja, amelynek 1994 óta célja arra ráirányítani a figyelmet, hogy a család a társadalom legfontosabb intézménye, „a nemzetünk alapja”.

A szerzőknek és szerkesztőnek köszönetet mondva kiemelte: a Család – Gyermek – Jövő című kötet célja pedig, hogy ráirányítsa a figyelmet a család fontosságára. Fűrész Tünde emlékeztetett, a KINCS-nek megalakulása óta célja, hogy híd szerepet töltsön be a tudomány és a politikai döntéshozatal között.

A kötet fő mondanivalója megegyezik a kormányzati családpolitika főüzenetével, amely szerint „ha vannak családok, lesznek gyermekek és lesz jövőnk is” – fogalmazott a KINCS elnöke, hozzátéve, hogy a válságok korában a család védelmet nyújtó igazodási pont.
Család, Gyermek, Jövő: Tanulmányok a családtudomány köréből című könyv borítója. Forrás: KINCS

Aczél Petra, a KINCS Családtudományi Szakmai Kollégium elnöke, a kötet szerkesztője arról beszélt, hogy a könyv mindenkinek érdekes lehet, akit érdekel a család témája. A kötet tíz tanulmányt tartalmaz – ismertette -, amelyek jobbára friss kutatási eredményeket jelenítenek meg, a többi között a néprajz és kulturális antropológia, a szociológia, a neveléstudomány, a jog, a történelem diszciplínáiból.

A szerzők hét magyar egyetem oktatói közül kerültek ki, továbbá együttműködtek mások mellett a KSH-val, a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel és a Mathias Corvinus Collegiummal is – jelezte.


Hirdetés

A 270 oldalas tanulmánykötetben 21 szerző tíz tanulmánya szerepel a társadalom és család, a gyermekvállalás, gyermeknevelés és párkapcsolat témakörében. A kötet megvásárolható a KINCS elektronikus könyvesboltjában.

(MTI)

Címlapkép forrása: KINCS

'Fel a tetejéhez' gomb