Herszon kormányzó-helyettese a megye Oroszországhoz csatolását kéri

„Herszon városa Oroszország része, Herszon megye területén nem jön létre Herszoni Népköztársaság (a kelet-ukrajnai szakadár területek mintájára), és nem lesz népszavazás a terület hovatartozásáról. Egyetlen rendelet lesz, amely a megye vezetésének az orosz államfőhöz intézett azon kérésén alapul, hogy a régió az Oroszországi Föderáció részévé váljon” – jelentette ki az interjúban Kirilo Sztremouszov, a február 24. óta csaknem teljesen orosz ellenőrzés alá került megye Moszkva által kinevezett új kormányzó-helyettese.

A kormányzó-helyettes szerint az Oroszország által 2014-ben önkényesen elcsatolt Krímmel szomszédos

Herszon megye az év végére teljesen átkerül az orosz törvényhozás fennhatósága alá, a területet irányító hatalmi struktúra pedig – szavai szerint –  az orosz régiókkal megegyező módon épül majd fel.

Sztremouszov hozzátette, hogy Herszon megyében a rubelt forgalomba hozó bank május végéig megkezdi működését, és a jövőben integrálni fogják az orosz központi bankba. Kijelentette továbbá, hogy az orosz fegyveres erők teljesen elvágták Ukrajnát az Azovi-tengertől, miután a hadműveleteikkel összekötötték a herszoni és a zaporozzsjai régiókat a donyecki szakadár népköztársasággal.

Erre reagálva Mihajlo Podoljak, az elnöki iroda vezetőjének tanácsadója,


Hirdetés
a Moszkvával tárgyaló ukrán békeküldöttség tagja a Twitteren azon meggyőződését fejezte ki, hogy az ukrán hadsereg visszafoglalja Herszon megyét.

Közben a dél-donyecki Mariupol kikötővárosban lévő Azovsztal acélipari gyártelepen körbezárt ukrán Azov ezred arról számolt be, hogy az orosz erők szerdán is folytatták az üzem területének bombázását.

Az elmúlt napon az orosz légi erő 38 bevetést hajtott végre a Mariupol védői által védett Azovsztal üzem területe ellen, köztük négy stratégiai bombázó berepülését. Ezenfelül az orosz tüzérség folyamatosan lövi a területet – hozta nyilvánosságra az ezred a Telegram üzenetküldő alkalmazásra feltöltött videóüzenetében. Hozzátették, hogy az orosz hadsereg nem hagy fel a gyárterület elfoglalására tett kíséretekkel, gyalogsági csapatok változatlanul rohamozzák az Azovsztalt.  

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy Ilja Szamojlenko, az Azov-ezred hírszerző tisztje a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva szerdán azt mondta, hogy egysége azért sem adhatja meg magát az oroszoknak, mert parancsot kapott a mariupoli Azovsztal védelmére, és ezt nem sértheti meg.

Az interjúban ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az ezred tagjai szerint fegyveres úton is fel lehetne szabadítani a gyártelepet és kimenekíteni onnan a bennrekedt ukrán katonákat.  

Meg lehet ezt tenni katonai eszközökkel és politikai úton is. Meg tudjuk mondani, hogyan kell katonailag, de természetesen az ilyen műveletek titkos információknak minősülnek – fejtette ki Szamojlenko, hozzátéve, hogy „az ukrajnai kormányhivatalokban ülők többsége nem érti jól a helyzetet, a mi szempontunkból a valóság más”.  

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten kijelentette, hogy Mariupol blokádjának megszüntetése katonailag jelenleg nem lehetséges, mert ehhez nincs elegendő nehézfegyverzete Ukrajnának. A kulcsfontosságú kikötővárost március 1-je óta, az Azovsztal üzem területén lévő ukrán katonákat pedig április eleje óta tartja blokád alatt az orosz hadsereg.

Közben Szerhij Makohon, az ukrán gázszállító rendszert (HTSZ) fenntartó vállalat vezérigazgatója a Facebookon közölte, hogy

az orosz megszállók jogosulatlanul elzárták a Harkiv megyei Sebelinka és a Luhanszk megyei Novopszkov főgázvezeték csapjait, ennek következtében a luhanszki és a donyecki régió lakói ukrán gázellátás nélkül maradtak.

Azt állította, hogy szerdán reggel a Gazprom orosz állami gázvállalat leállította a gázszállítást a Szohranyivka mérőállomásra. Az Ukrajinszka Pravda hozzátette, hogy szerda délelőtt 11 órakor az ukrán gázszállító rendszer „az orosz oldal beavatkozásai miatt” leállította a földgáz átvételét a Szohranyivka állomáson, amelyen keresztül Ukrajna EU-ba irányuló tranzitjának egyharmada halad át. Az ukrán fél azt javasolta, hogy az ukrán ellenőrzésű területen lévő Szudzsa pontba irányítsák át a földgázt, ezt azonban a Gazprom elutasította.

A harcok térségéből arról számoltak be ukrán források, hogy a Harkiv megyei Izjum városánál az ukrán erők Perun típusú hordozható légvédelmi fegyverrel lelőttek egy orosz Ka-52-es harci helikoptert, Zaporizzsja fölött pedig egy orosz rakétát, amelynek darabjai egy infrastrukturális létesítményre zuhantak a városban. Az első információk szerint személyi sérülés nem történt.

(MTI)
A kép forrása: MTI/EPA/Mykola Tys

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb