Varga Judit: A felelős cselekvés szabadságáról szól az alaptörvény-módosítás

Az alaptörvény tizedik módosítása a rendkívüli idők rendkívüli kihívásaira való felkészülésről, a felelős cselekvés szabadságáról szól – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter kedden az Országházban.

A tárcavezető az alaptörvény-módosításról folytatott vitán expozéjában hangsúlyozta: békés évtizedek során hittük azt, hogy a fizikai konfliktusokat már meghaladta az idő. Az élet azonban bebizonyította, hogy ez nem így van, és a háború, a valódi fegyveres konfliktus a 21. századi Európa történetének is részévé vált. Kiemelte: a hazánk szomszédságában zajló orosz-ukrán háború nemcsak a második világháború óta soha nem tapasztalt humanitárius válsághelyzetet eredményezett, hanem megváltoztatta az európai gazdasági kilátásokat is.

Ezen kihívások kezeléséhez és a káros hatások kivédéséhez biztosítani kell a hatékony és gyors nemzeti válaszok kialakításának a lehetőségét. Ez az alaptörvény módosításának célja – mutatott rá. A miniszter közölte: ez azt is jelenti, hogy „a felelős előrelátás jegyében a saját magunk és az utánunk következő generációk biztonsága érdekében felkészítjük jogrendünket az elképzelhetetlennek hitt helyzetek kezelésére is”.

(MTI)

Címlapkép: Varga Judit/Facebook

Iratkozzon fel hírlevelünkre