A Krím félsziget 2014-es orosz annektálása óta mindkét észak-európai ország egyre szorosabb együttműködésre törekedett a NATO-val, annak ellenére, hogy korábban kifejezetten ellenezték a csatlakozást. Egészen 2022 tavaszáig. Az orosz-ukrán háború látható elhúzódása megváltoztatta az emberek gondolkodásmódját a katonai függetlenséggel kapcsolatban.
A Külügyi és Külgazdasági Intézet A finn és svéd NATO csatlakozás esélyei és jelentősége címmel online kerekasztal-beszélgetést szervezett május 6-án. A téma szakértői Wagner Péter vezető kutató (Külügyi és Külgazdasági Intézet) Jójárt Krisztián tudományos segédmunkatárs (Stratégiai Védelmi Kutatóintézet), Annus Ildikó tanársegéd (ELTE) azt a kérdést járták körbe, hogy mekkora jelentősége lesz a két ország csatlakozásának, és milyen válaszlépéseket tehet Moszkva a csatlakozással szemben?
Ahhoz, hogy világos legyen ez a két ország miért ragaszkodott eddig a katonai semlegességhez, érdemes visszatekinteni a történelmükben. Ahogy Annus Ildikó az ELTE tanársegédje rámutatott a svédek és a finnek a szándékaik ellenére lettek neutrálisak. A két nép több mint hétszáz éven át élt szimbiózisban, szoros kötelékben, békében egymással. A napóleoni háborúk azonban megváltoztatták Finnország helyzetét. A tilsiti békében (1807) Finnország Oroszország érdekszférájába került. Az 1808–1809-es háborúban a finn területeket oroszok szállták meg. A haminai békében Svédország lemondott Finnországról Ahvenanmaa szigetével (Ålanddal) együtt. 1809-ben pedig I. Sándor cár esküt tett a finn (svéd) alkotmány betartására, és a finn népet a nemzet rangjára emelte.
A finneknek végül csak 1917-ben sikerült elérni az áhított függetlenséget: az országgyűlés 1917 decemberében független köztársaságnak kiáltotta ki az országot. Önállóságukat elismerte Szovjet-Oroszország majd Franciaország, Svédország és Németország is.
Svédország sokkal szerencsésebb helyzetben volt: geopolitikai elhelyezkedéséből kiindulva megúszta még a második világháborút is. A béke érdekében mind a náci Németország mind a Szovjetunió felé tettek kedvezményeket. Finnországot azonban megtámadták az oroszok, s miután a Téli háborúból kiverekedték magukat, még inkább a „nagy testvérhez”, azaz Svédországhoz húztak.
Új szakasz mindkét ország történelmében
Az orosz-ukrán háborúval egy új szakasz kezdődött a két semleges ország történelmében. Míg a háború kitörése előtt a NATO-hoz való csatlakozást a svédeknek a 37%-a támogatta, ez az arány áprilisra 50% felé csúszott. A finnek még inkább érezték a veszélyt, 24%-ról 68%-ra ugrott az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét támogatók száma.
Valójában inkább politikai, mintsem katonai döntéséről van szó. Egyrészt mind a finn mind a svéd haderő igen korszerű, másrészt a NATO-val az elmúlt években többször is együtt kooperáltak, például Koszovóban és Afganisztánban is állomásoztak csapataik. Ilyen szempontból a NATO-tagság elnyerése szimbolikus.
Ahogy Moszkva válaszai is azok, mert pontosan tudják, hogy semmit nem tudnak tenni a két ország döntése ellen. Az egyetlen lehetséges konkrét következményt eddig Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök nevezte meg, aki a napokban azt mondta, Oroszország atomfegyvereket telepítene a három balti állam és Skandinávia közelébe, ha Finnország vagy Svédország a csatlakozás mellett döntene. Az 1300 kilométeres finn-orosz határ közelében Moszkva nem valószínű, hogy katonai csapatokat fog állomásoztatni, hiszen az emberi tartalékaikat felemészti az Ukrajnával folytatott háború.
hirdetésÍgy elmondható, hogy a csatlakozás valóban csak idő kérdése, és érdemben nem fog változtatni az orosz-ukrán háború kimenetelén.
Megvétózná Finnország és Svédország NATO-tagságát a horvát államfő
Lavrov: A NATO ne szállítson több fegyvert Ukrajnának, ha meg akarja oldani a válságot
Címlapkép forrása: Unsplash.com / Marek Studzinski)
