Azbej Tristan: A magyar kormány továbbra is támogatja a karitatív programokat Kárpátalján és Ukrajnában

A magyar kormány minden támogatást megad az ukrajnai háborús menekülteknek mind Magyarországon, mind pedig Kárpátalján – húzta alá Azbej Tristan Ungváron, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőivel folytatott találkozót követően.

Az államtitkár bejelentette, hogy a magyar kormány újabb 200 millió forinttal támogatja az egytálétel akció folyatását, valamint további 120 millió forintot szán egyéb karitatív tevékenység támogatására.

Ezenkívül a jövő héten ugyancsak a kormány támogatásának köszönhetően érkezik Kárpátaljára egy 210 millió forint értékű, gyógyszereket, egészségügyi készítményeket és eszközöket tartalmazó szállítmány.

Azbej Tristan államtitkár adománycsomagokkal Kárpátalján. (Forrás: Facebook/Azbej Tristan)

Barta József, a KMKSZ alelnöke emlékeztetett arra, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagjaként támogatta az eddig elfogadott összes határozatot és szankciót, kiáll Ukrajna mielőbbi európai uniós csatlakozása mellett.

„Az a humanitárius segítség, amit Magyarország nyújt Ukrajnának és Kárpátaljának, Magyarország történetében egyedülálló”

– fogalmazott Barta József. A segítségre a jövőben is nagy szükség lesz, hiszen Kárpátalja hivatalosan 230 ezer menekültet fogadott be, de a valós számuk ennek a duplája lehet – mondta a KMKSZ alelnöke – ami súlyosan megterheli az ellátórendszert a megyében.


Hirdetés
A Hungary Helps élelmiszer adományai. (Forrás: Facebook/Azbej Tristan)
Azbej Tristan találkozott a Hungary Helps által biztosított Egytálétel Programban részt vevő helyi vállalkozókkal. A szervezet munkatársai egy hónap alatt mintegy 60 ezer adag meleg ételt juttattak el a Kárpátaljára érkezett menekülteknek.

Az államtitkár a helyszínen tájékozódott a háborús menekültek ellátásában résztvevő Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Egyház kárpátaljai képviselete, valamint a Kárpátaljai Református Egyház Diakónia Központja munkájáról. Azbej Tristan Ungváron egy kisbuszt adományozott a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyének, ami megkönnyíti majd a Magyarországról érkező adományok eljuttatását a rászorulókhoz.

Ajándék kisbusz Kárpátaljának. (Forrás: Facebook/Azbej Tristan)
Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár hivatalos Facebook oldalán számolt be ukrajnai útjáról

„Kárpátaljára vezettem a Hungary Helps – Magyarország segít program misszióját.

A Kelet-Ukrajnából ide menekült emberektől a pusztulás történeteit hallottam a veszteségeikről. Lebombázott házak, elhagyott otthonok, elvesztett apák, bizonytalanság. De hallottam más történeteket is. Az összetartozás történeteit. A magyar-magyar összetartozásét, hogy segítjük egymást, sőt együtt segítünk. Hallottam ugyanis az ukrán emberek mélyen hálás szavait is, amivel kárpátaljai magyar ajkú honfitársaiknak és Magyarországnak mondanak köszönetet azért, hogy kiálltak értük emberséggel és szeretettel a háború borzalmai közepette.

Azbej Tristan Kárpátalján egy menekültszálláson. (Forrás: Facebook/Azbej Tristan)

Jó hírrel érkeztem közéjük, a magyar kormány az eddigi 2 milliárd forint értékű humanitárius támogatáson túl további 530 millió forint értékben indít újabb karitatív programokat Kárpátalján túl a belső-ukrajnai területekre is, folytatva az Egytálétel Programot, valamint segítve az élelmiszer-ellátás és a gyógyszerellátás biztosítását is. Köszönet karitatív partnereinknek a jószolgálatért!”

– zárta sorait Azbej Tristan közösségi oldalán.

(Forrás: MTI, Azbej Tristan Facebook oldala)

A címlapkép forrása: Facebook/Azbej Tristan

'Fel a tetejéhez' gomb