Szabad tér árnyakkal
A képzőművészeti alkotásokról készült reprodukciók mellett film- és zenei részletek, valamint irodalmi idézetek tekinthetők, hallgathatók meg a kiállításon. A tárlat és a hozzá kapcsolódó katalógus célja, hogy a mai fiatalabb generáció is közelebb kerüljön ehhez a jelentős, sok tekintetben újító korszakhoz, megismerkedjen az ifjúsági popkultúrával, amely a 60-as és 70-es évek magyar avantgárd művészetét jellemezte, és ami egyúttal alapjául szolgálhatott a mai művészeti gondolkodásnak is.
Első alkalommal a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Karán lesz látható a kiállítás, majd a Kossuth Klub és remélhetőleg további felsőoktatási intézmények is otthont adnak majd a kezdeményezésnek.
A képzőművészek közül
Alapfy László, Altorjai Sándor, Árendás József, Bak Imre, Bakos István, Baranyay András, Botond Károly, Csáji Attila, Csernus Tibor, Bukta Imre, efZámbó István, feLugossy László, Erdély Miklós, Frey Krisztián, Hajas Tibor, Harasztÿ István, Haris László, Hencze Tamás, Horváth László Xavér, Jovánovics György, Kecskeméti Kálmán, Kemény György, Keserü Ilona, Koncz Csaba, Konkoly Gyula, Kovásznai György, Kulinyi István, Lakner László, Méhes László, Nádler István, Olescher Tamás, Pálfalusi Attila, Pauer Gyula, Pinczehelyi Sándor, Pócs Péter, Prutkay Péter, Seres László, Ludmil Siskov, Szentjóby Tamás, Tót Endre, Tóth György, Török László, Veszely Ferenc és Vető János alkotásai láthatók a kiállításon.
A filmművészek közül
Bódy Gábor, Hajas Tibor, Kisfaludy András, Ragályi Elemér és Rózsa János műveivel ismerkedhetnek az érdeklődők.
Az irodalom kedvelői
Ajtony Árpád, Baksa-Soós János, Balaskó Jenő, Bereményi Géza, Eszterházy Péter, Hajnóczy Péter, Juhász Sándor, Nádas Péter, Petri György, Simonffy András és Tolnai Ottó alkotásaival találkozhatnak.
A könnyűzene rajongói
a Kex és a Syrius együttes, illetve a Táncdalfesztivál történetébe nyerhetnek bepillantást.
A komolyzene alkotói közül
Balassa Sándor, Dubrovay László, Kurtág György, Ligeti György, Madarász Iván és Sugár Rezső műveivel találkozhatnak a pop-art művészet iránt érdeklődők.
A kiállítást W. Nemessuri Zoltán író nyitja meg április 29-én 18 órakor.
Helyszín: Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kar – 1077 Budapest, Rózsa utca 4–6. (bejárat a Hutÿra Ferenc utca felől)
A kiállítás május 26-ig, hétfőtől péntekig 8 és 20 óra között látogatható.
A címlapképen a Szabad tér árnyakkal című kiállítás plakátja látható. Forrás: Kisfaludy András