A Magyar Autóklub is nekiment Karácsony „autótlanításának”

Az Autóklubot és az autós közvéleményt meglepetésként érte a Főpolgármester Pesti alsó rakpart lezárását, megszakítását célzó bejelentése. Mint közleményükben írják - a MAK a hír megjelenését követően felvette a kapcsolatot a Fővárosi Önkormányzattal, és részt vett - egyedüli autózással foglalkozó szervezetként - az április 25-én megtartott egyeztetésen, ahol az álláspontok nem közeledtek egymáshoz.

A MAK nyomatékosan és ismételten kinyilvánítja álláspontját a valódi szakmai-társadalmi vita szükségességére.

A közlemény szerint az autóklub egyetért az élhető, zöld város koncepcióval, és azt is tudomásul veszi, hogy szükséges a forgalom csillapítása a belső kerületekben.

Nem ért egyet ugyanakkor a „visszaadjuk a Duna-partot a budapestieknek retorikával”, hiszen a többségük autót használó városi polgár.

A MAK elutasítja az észak-déli közlekedési folyosóként használt Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárását, a rakparti forgalom elterelését.

„Ötletelés helyett az érintett szervezetekkel történő egyeztetést követően stratégiai tervezést kérünk.

Kerüljön megvizsgálásra a rakparti forgalom felszín alatti elvezetésének a lehetősége is. Nem halasztható a P+R parkolók építése és az elővárosi közlekedés fejlesztése sem. Hisszük, hogy Budapestet egyszerre lehet zöldebbé, barátságosabbá és működőképesebbé tenni anélkül, hogy egyes közlekedői csoportokat, nevesítve az autósokat ellehetetlenítenék.” – írja közleményében a Magyar Autóklub Országos Elnöksége.

(MTI)

A címlapképen autók láthatók a pesti alsó rakparton 2022. április 11-én. Ezen a napon megnyílt a gépjárműforgalom előtt a Margit híd és az Eötvös tér közötti teljes útszakasz, valamint a Jane Haining rakpart a Lánchíd és az Erzsébet híd között, miután kicserélték a város egyik elöregedett ivóvíz-főnyomócsövét a pesti Duna-part érintett szakaszain. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre