Az Egyesült Államok fokozatosan felújítja jelenlétét Ukrajnában
Ez volt az első hivatalosnak tekinthető amerikai látogatás Kijevben azóta, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Bár a két amerikai kormánytag vasárnapi érkezését Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előzetesen bejelentette,
a vizit részleteit titokban tartották, csak másnap nyilatkoztak róla Lengyelországban, és az újságírók nem hozhatták nyilvánosságra annak tartalmát, amíg Blinken és Austin el nem hagyta Ukrajna területét.
Blinken hétfőn azt mondta: a látogatás lehetőséget adott arra, hogy személyesen biztosítsák az ukrán kormány és nép iránti támogatásukat.
Amerikai források szerint Austinék több mint 700 millió dolláros új amerikai katonai támogatást jelentettek be Ukrajnának.
Austin az újságíróknak azt mondta, hogy Kijev megnyerheti a háborút, ha kellően jó katonai felszerelésekkel és elegendő nemzetközi támogatással rendelkezik.
Blinken pedig úgy vélte, hogy Oroszország a háború megindítását indokló célkitűzéseinek teljesítésében vesztésre áll.
Az amerikai külügyminisztérium illetékese a látogatás kapcsán azt mondta, hogy Washington folyamatosan tervezi a kijevi amerikai diplomáciai képviselet visszatérését. Kifejtette, hogy a személyes találkozást semmi sem pótolja, és az amerikai diplomaták visszatérésének jelképes a jelentősége.
A külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy az Ukrajnában működő amerikai diplomáciai testület nagy része Lengyelországban működik. Ezt megelőzően az Egyesült Államok ideiglenesen áthelyezte nagykövetségét az ukrán fővárosból, Kijevből Lvivbe.
Az AP amerikai hírügynökség azt írta, hogy a látogatást követően Blinken az amerikai fővárosba, Washingtonba utazott vissza, míg Austin Németországba, ahol április 26-án a Ramstein légibázison többoldalú konzultációkat tartanak az Ukrajnának nyújtandó katonai segítség kilátásairól.
(MTI)
A képen: Kijev látképe – MTI/AP/Emilio Morenatti