Fico: Nem Magyarország vagy Lengyelország, hanem Szlovákia a fekély Európa testén

Robert Fico a vádakat alaptalannak és politikai bosszúnak minősítette. Elmondta, hogy a történésekről levélben tájékoztatta volt partnereit az – uniós tagországok állam- illetve kormányfőit tömörítő – Európai Tanácsban, valamint az Európai Parlament pártjainak frakcióit.

A volt miniszterelnök leszögezte:

a mai szlovák társadalom nem demokratikus, Szlovákia nem jogállam, hanem amerikai tartomány. 

Szerinte az ország élén bűnözők állnak, míg Zuzana Caputová köztársasági elnök amerikai nőcike, aki Washington érdekeit szolgálja.

Újságírói kérdésre válaszolva Fico megismételte:


Hirdetés
Európában nem Magyarország vagy Lengyelország a probléma, hanem Szlovákia, ahol a kormányzat  „el akarja takarítani útjából és börtönbe akarja csukatni” a legerősebb ellenzéki párt vezetőjét.

Fico a legélesebben Igor Matovic volt kormányfőt, pénzügyminisztert, illetve Daniel Lipsicet, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚSP) vezetőjét bírálta, fasisztának, bűnözőnek minősítve őket.  

„Magyarországot azért támadják, mert a kormánypárt teljesíti azt a programot, amelyet a választásokon ígért meg a választóknak” – mutatott rá a volt szlovák miniszterelnök.

Robert Kalinák volt belügyminiszter előzetes letartóztatásba helyezéséről várhatóan szombaton délután dönt a Speciális Büntetőbíróság. Robert Fico jelenleg parlamenti képviselő, ezért ellene a büntetőeljárást csak mentelmi jogának megvonása után lehet megindítani. A szlovák parlament ezzel a témával a jövő héten foglalkozik.

(MTI)
A kép forrása: ma7.sk

'Fel a tetejéhez' gomb