EGY VÁCI POLGÁR HARCA A MATKOVICH-REZSIM ELLEN

Rövid történeti áttekintésben segítséget szeretnénk nyújtani abban, hogy mindenki megértse, hogy mi zajlott az elmúlt évtizedekben Papp László közreműködésével a város kulturális életében. Döbbenten látjuk, hogy a jelenlegi városvezetés – mint elefánt a porcelánboltban – hogyan veri szét azokat a gyűjteményeket, melyek Vác városában a kultúra egy nagyon jelentős szegmensét jelentik.

Modern Művészeti Gyűjtemény

Matkovich Ilona ismét kitett magáért a nagypénteki posztjával: ő, mint Vác rendszerváltás utáni történelmének eddigi legnagyobb közvagyon-kiárusítója egy eddig állami kézben lévő ingatlan miatt rohanta körbe a médiát, miközben kipellengérezte a 75 éves Papp Lászlót, akit sokan ismernek, szeretnek és tisztelnek a városunkban. Papp László legnagyobb bűne az, hogy 50 éven keresztül a kultúrát szolgálta és mindig a város kulturális életének megújításán és színvonalasabbá tételén dolgozott.

Meddig megy el a polgármester a figyelemfelkeltés és bosszúhadjárat érdekében?
Meddig engedi meg magának, hogy tisztes váci polgárokat tiporjon sárba?
Matkovich a Káptalan utcai ingatlan kapcsán (Modern Művészeti Gyűjtemény) vajon miért érzi ennyire, hogy a tyúkszemükre léptek?
Töltsünk végre tiszta vizet a pohárba!
Mi az igazság a Káptalan utcai ingatlanról, a városi kultúráról és Papp Lászlóról? Tudja-e egyáltalán Vác „regnáló” polgármestere, hogy kiről vagy miről beszél? Hiszen a történet kezdetekor még képviselő sem volt!

Papp László régóta a váci kulturális élet mozgatóereje, minden művészt, alkotót ismer a városban és a környéken is. Rengeteg kiállítást szervezett, jó érzékkel látta meg mindig is a művészetben rejlő értékeket és mentorálta is a művészeket. Sok mindent lehetne róla írni, de történetünk szempontjából maradjunk a városi gyűjteményeknél.

Egyszer volt, hol nem volt egy Hincz Múzeum, ez a múzeum bezárt és a Hincz műveket elraktározták hosszú évtizedekre. 2000 Hincz festmény porosodott Csipkerózsika álmában, amikor is egy vitéz átvágta magát a rózsabokrokon és kiszabadította a fogságból. Na, ez a vitéz Papp László volt, 2011-ben nyílt meg a Pannónia házban a Hincz Gyűjteményből válogatott anyag, melynek létrehozása Papp László nélkül nem jött volna létre. Igen, minden egyes darab Hincz képet meg kellett fogni és kihozni a raktárból, onnan, ahol az enyészeté lett volna, összeválogatni és a falakon elhelyezni.

Gádor Gyűjtemény
De volt még városunknak egy tömlöcben tartott anyaga, a Gádor Gyűjtemény is. Ezt a változatosság kedvéért egy vizes pincében helyezték el, ahonnan darabonként kellett kimenekíteni ezt a hatalmas művészeti értéket. Sokan nem tudják, hogy ki volt Gádor István? A magyar kerámia atyja, nagy keramikusaink nála, tőle tanultak, irányt és mintát mutatott az utána következő művész generációknak. Tudják azt például, hogy a városháza dísztermében látható mozaik képek hogy kerültek a városháza falára? Ha nem, elmondom… Papp László lement a pincébe, a halomba öntött kerámia darabokat felszínre hozta, kitette maga elé, és elkezdte összerakni. Igen, saját kezével, görnyedve, napokon, heteken át térdelve összeállította ezeket a képeket a mozaik darabokból. És ezeket az unokáink is látni fogják. A városi gyűjtemények kurátora lett.

Modern Művészeti Gyűjtemény
Kitalálta és berendezte a Hincz Gyűjteményt, a Gádor Gyűjteményt, az Öntöttvas Gyűjteményt, a szoborkertet, a Tündérkertet, a Sport Múzeumot, a Hajótörténeti Kiállítást és a Duna-parti Szoborparkot. Igen, kitalálta, nem tévedés, mert a műtárgyak nem maguktól kerülnek a falra, úgy és abban a sorrendben, ahogy kerültek, a kerámiák nem maguktól másztak be a tárolókba, sőt a tárolók sem maguktól mentek le a Pannónia ház pincéjébe és a szobrok sem éjszaka maguktól sétáltak a Duna-parti szoborparkba, hogy az első napfelkeltével újra megmerevedjenek.

Duna-parti Szoborpark
Apropó, a Pannónia ház pincéjében lévő forrás sem magától terelődött egy olyan mederbe, hogy ne összevissza folyjon szabadon. A sport relikviákat és az öntöttvas kályhákat és egyéb tárgyakat is meg kellett mozdítani ahhoz, hogy a kiállítások összeálljanak.

Öntöttvas Gyűjtemény
Aztán gondolt egy nagyot az előző polgármesterünk és városvezetésünk, azt mondták, hogy van itt Vácon egy olyan gyűjtemény, amelyben többek között Sajdik Ferenc munkái is megtalálhatóak. Nosza, legyen egy Váci Mosolyalbumunk, ne csak sírva vigadjon a magyar, hiszen a művészetnek nagyon komoly érzelmi és mentális hatása van az emberekre. Megnyílt a Sajdik Gyűjtemény. Papp László inspirálta a művészt, hogy táblaképeket fessen, sőt még arra is, hogy Vác történelmi emlékeit, girbe-gurba utcácskáit a saját szemén keresztül megmutassa nekünk. És elérkeztünk történetünk következő fejezetéhez. Azt mondta az akkori városvezetés, hogy egy ilyen nagyszabású és nagy értékű gyűjtemény, amelynek csak kis része volt a Sajdik anyag, mutassuk be a nagyközönségnek, tegyük közkinccsé, és lám a gyűjtő boldogan és ingyenesen biztosította ezt a városnak. Sőt, még renováltatta is az épületet, hogy egyáltalán be lehessen menni. Beázások, felpúposodott parketta, dohos falak várták azt, hogy újra a művészet otthona lehessen.

Ennek a gyűjteménynek a része a mai napig az a könyvkötészeti anyag, mely az „Aranyba kötött élet” címet kapta anno. Váci György ferences rendi szerzetes volt, a rend megszűnt a háború után, de ő maradt a kolostorban és könyvkötészeti műhelye volt. 24 karátos arannyal nyomtatta a díszkötéses könyveket, még az angol királynő is tőle rendelt. Papp László éveken át utazta vele az országot, több száz kiállítást szervezett, ahol bemutatták a díszes kötésű könyveket, a minikönyvtárat. Ezt a kiállítást is évekig láthatták Vácon mind a helyiek, mind a turisták az ő jóvoltából.

Aztán az előző városvezetés úgy döntött, hogy megvásárolja a város a gyűjtőtől a Sajdik gyűjteményt. Egy gyűjtő nehezen válik meg bármitől, de az akkori vezetésnek az volt a terve, hogy Papp László fogja továbbra is bemutatni a kiállítást, tárlatvezetéseket tart az érdeklődőknek, így belement az adásvételbe.

„Aranyba kötött élet” – Váci György könyvkötészeti tárlat
Ám ember tervez, Isten végez, új városvezetést szavaztak meg a polgárok és ezzel új időszámítás lépett életbe. Papp Lászlóval közölték, hogy a továbbiakban a Sajdik gyűjteménybe belépőjegy megváltásával teheti be a lábát, TV műsorokban, újságíróknak nem nyilatkozhat a gyűjteményről. Hoppá, az érdemei „elismerése” mellett mehet, ahova akar. Sajdik gyűjtemény költözik, okos emberek kitalálják, hogyan kell bemutatni azt az új helyszínen. Ezzel semmi gond, de azzal már igen, hogy aki ilyen sokat letett a városi kultúráért az asztalra, az több tiszteletet érdemelne!

Jött a pandémia, a város vezetésének kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a Káptalan utcán gondolkodjon. Megkötötték vele az új szerződést, de szigorúan mindig csak egy évre, hadd legyen bizonytalan a gyűjtemény sorsa, így bármikor a szerződés lejártával kitehetik, sőt még azt is kikötötték, hogy vállalkozási tevékenységet nem folytathat benne. Ez így is lett. Kötelezték arra, hogy rendezze át a gyűjteményt úgy, ahogy nekik tetszik. Ez is így lett. Aztán többször pedzegették, hogy költözzön ki a gyűjtemény, mert kell nekik másra az ingatlan. Aztán felkérték, hogy a gyűjtemény anyagából állítson ki váci művészek munkáit a kék házban.

Ez is így lett, azzal a kis zárójellel, hogy a kiállítást már nem nyithatta meg.

Ennyi kép és műalkotás nem egy bőrönd, amit jobbra teszünk, majd ha útban van, balra toljuk. Ezért művészet szerető és pártoló emberek összefogásával megszűnt ez a bizonytalan helyzet. Egy Alapítvány, amely a Dunakanyarban élők támogatását, közösségeik megerősítését tűzte ki célul, a gyűjtemény mellé állt, a kormány pedig támogatta a koncepciót. Megállapodtak Papp Lászlóval, hogy megújult formában mutatkozik be majd a jövőben a gyűjteménye, sőt még fel is újítják és modernizálják az épületet. A művészet otthona lesz újra!

Mindenhol azt nyilatkozza a mostani vezetés, hogy elvették a várostól. Egyrészt ez az épület sosem volt a város tulajdona, mindig is állami tulajdon volt, és egy tulajdonos hadd döntse már el, mit szeretne tenni a tulajdonával, a kezelését tekintve pedig a jelenlegi városvezetés megbukott, hagyták leromlani és amortizálódni az épületet. Papp László, amit csak tudott, kijavított, karbantartott, de lássuk be, ez nem egy egyszemélyes feladat. Elvették a várostól, halljuk a panaszt… Hogyan? Jön egy helikopter, felkapja az épületet és elviszi Zebegénybe vagy Dunakeszire? Könyörgöm, gondolkodjunk már józan paraszti ésszel! Ez mindig is itt volt és mindig is itt lesz, nem viszik sehova és a kultúrát fogja szolgálni.

Ráadásul utolsó adu ászként még előhúzott a polgármesterünk egy új nyulat a kalapból, hogy a Hincz Gyűjtemény kerülne ide, na eddig csak arról volt szó, hogy Civil Közösségi Tér lesz, azaz nem egy kulturális intézmény, vagy múzeum, most hirtelen mégis múzeum lett volna? Mily meglepő fordulat! Itt a „ mi lett volna, ha…” nem játszik, mivel már nem releváns a kérdés. Itt tudjuk, hogy mi lesz…

A Főtéren több épület is van, amiből civil közösségi teret akartak csinálni a „regnálók”, vagy legalábbis ezt mondták. Ott a kék ház, a zöld ház és most már ott van a teljes Kúria épülete is. Van elég közösségi tere a városnak, ahol a vezetés eljátszadozhat a hátralévő idejében. Vagy azokat az épületeket más közösségi térnek szánták? Beszéljünk már arról is egy kicsit, hogy mi lesz a Kúriával most, hogy az utolsó bérlőt is ellehetetlenítették benne… Ide költözhet esetleg a Hincz Gyűjtemény?

Kérünk minden váci polgárt, aki szereti a kultúrát és tisztában van vele, hogy Papp László mit tett városunkért, az támogassa a harcát.

Sok sikert és még nagyon sok alkotó, teremtő évet kívánunk Papp Lászlónak!

***