Bolond lyukból – A polkorrekt őrület szemléje
Kovács István hangsúlyozta: a könyvben a legnagyobb nyugat-európai és Egyesült Államokbeli lapok híreiből válogattak. A könyv minden korosztálynak érthetően, képregényes, popkulturális formában dolgozza fel az egyébként komoly témát – tette hozzá. A központ stratégiai igazgatója kiemelte:
a politikai korrektséggel és a gender elmélettel nemcsak a most bemutatott, viccesebb, szarkasztikusabb kötetben foglalkoznak, hanem tudományos és jogi megközelítéssel is tanulmányozzák azt, illetve komolyabb kiadványokat is megjelentetnek a témában.
Kovács István a könyvbemutatón kitért a gyermekvédelmi népszavazásra, amelyen a négy kérdésben átlagosan 3,6-3,7 millió közt volt a nem válaszok száma. Jelezte: ez nagyobb arányú véleménynyilvánítás, mint az EU- vagy a NATO-csatlakozásról szóló népszavazáson volt. Ebből adódóan a népszavazás nem arra ad felhatalmazást az újonnan megalakuló Országgyűlésnek, hogy visszavonja a gyermekvédelmi törvényt, hanem arra, hogy még inkább megvédjék a gyermekeket a „káros ideológiáktól” – jelentette ki.
Párkányi Eszter elemző elmondta: a Bolond lyukból című szemléjükben 2018 óta gyűjtik a témába vágó híreket.
A könyvben fejezetekbe rendezve, azok pontos forrását megjelölve válogattak, közülük, például a „gyermekagymosásról”, vagy arról, hogy ki és hogyan nevezi „genderkreatívan” a gyermekét.
Vannak olyan hírek, amelyek a radikális feminizmusról szólnak, de a „zöld dzsihadizmusról”, a „klímahisztériáról” is gyűjtöttek – jegyezte meg. Az elemző rámutatott:
a viccesebb tartalmak mellett olyan komolyabb témákkal is foglalkoznak, mint a nyílt keresztényüldözés.
Párkányi Eszter azt mondta: Magyarországon is megjelenik a „szellemi keresztényüldözésnek” az a fajtája, amely nyugaton sokkal radikálisabban van jelen a hívők mindennapjaiban.
(MTI)
A címlapkép forrása: Facebook/Alapjogokért Központ