Marton Zsolt a papokhoz: Tekintsetek Krisztusra!

Marton Zsolt megyéspüspök a szertartás elején köszöntötte a megjelenteket, köztük Varga Lajos segédpüspököt és Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspököt. Az olvasmányra utalva kiemelte: Isten szabadulást hoz, amelyet a koronavírus-járvány után különösen meg lehet tapasztalni.

„Fél évig voltam jelenléti, azt követően pedig online püspök. Hatalmas ajándéknak élem meg, hogy ma együtt ünnepelhetünk a teljes létszámú  presbitériummal” – mondta Marton Zsolt.

A papokhoz fordulva a főpásztor kijelentette:

„Ha ti a helyeteken vagytok, a rátok bízottak is a helyükön lesznek, mert ti Jézusra tekintetek.”


Hirdetés

A főpásztor homíliájában rámutatott: a ma emberének legnagyobb feladata, hogy megismerje önmagát. A püspök szerint a keresztény ember ennek érdekében Krisztushoz megy. Ugyanígy krizmaszentelési mise az áldozópap önazonosságának megélése. Krisztus a főpap, akinek papságából a papszenteléskor a papok részesülnek, így a Fölkent szolgatársaivá válnak. „A mai liturgia megerősíti a papi küldetést” – tette hozzá Marton Zsolt.

A váci püspök aláhúzta:

az Eucharisztia hálaadást jelent. Adjunk hálát, hogy az Úr Jézus elhívott a papi szolgálatra.

A püspök megemlékezett az elhunyt és az eltévelyedett paptársakról és imádkozott a betegekért. Hálát adott a jubilánsokért, akik papi szolgálatuk kerek évfordulóját ünnepelik idén. 

„A pap szeme Krisztuson, a hívő szeme a papon kell, hogy legyen. Ezért a pap éljen úgy, hogy Krisztus legyen látható benne” – foglalta össze Marton Zsolt püspök, aki ezt követően köszönetet mondott a járvány idején is a betegeket látogató, szentségekben megerősítő paptestvéreknek. Különleges hálával fordult a papokhoz, akik a háború menekültjeit fogadták be a plébániájukra.

A hívekhez intézett szavaiban a püspök kérte, hogy imádkozzanak a papjaikért, hogy az ő javaikra tudjanak munkálkodni az egyházmegye közösségeiben a szentatya által meghirdetett szinódusi úton közösen lépdelve az örök húsvét felé.

 

Címlapkép: Gável András

'Fel a tetejéhez' gomb