Jézus története – zongorakoncert a MOM Kulturális Központban

MOM

Április 14-én nagycsütörtökön, a MOM Kulturális Központban mutatják be Benda Gábor „Jézus története” című zongoraművét. A darab 12 tételből áll, melyek Jézus életének egy-egy állomását jelenítik meg. A tételek között rövid narráció hangzik el a Bibliából.

A művész mostani koncertjét országos turné előzte meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

A sorozat első állomása az Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan a budapesti Hermina-kápolnában volt a Jeruzsálemi Szent-Sír Lovagrend szervezésében a Missziós Kereszt érkezése kapcsán, majd az ő ajánlásukkal folytatódott országszerte.

A zeneműből CD készült, melyet Ferenc Pápa apostoli áldásában részesített.

A nagycsütörtöki előadás kapcsán Benda Gábor zongoraművészt a mű keletkezéséről, a pápai áldásról, további terveiről kérdeztük.

A mű Jézus életének 12 állomását mutatja be. Hogy jön ki ez a 12, mi alapján osztotta fel?

Nem volt előre eltervezve. Amikor nekifogtam a mű megkomponálásának, elsősorban dramaturgiai szempontok vezéreltek: az, hogy mely történetek által tudnám legjobban bemutatni Jézus életének és cselekedeteinek lényegét. Aztán kialakult a 12-es tételszám, mint az isteni teljesség száma: ez utalhat többek közt Izrael 12 törzsére vagy Jézus 12 tanítványára is.

Mi inspirálta a mű megszületését?

Elsősorban az a cél, hogy mai zenei nyelvezeten fogalmazzam meg a jézusi filozófiát. A művészet számára mindig nagyon vonzó volt ez a téma, mondhatni az egész európai művészet az antik zsidó-keresztény hagyományra épül. Sajnos ezt a hagyományt a mai haladónak nevezett európai világban próbálják háttérbe szorítani, és elfeledtetni a felnövekvő generációkkal. Kihagyják az európai alkotmányból a keresztény gyökereinkre való hivatkozást, és nem építik a templomokat, hanem rombolják azokat, mint a Szent Lambert-bazilikát Németországban.

Egy ilyen helyzetben azt gondolom, hogy a tradicionális európai értékeket fontosnak tartó művész számára kötelesség, hogy tehetségét kulturális értékeink átmentésének szolgálatába állítsa.

Ez volt számomra a fő motiváció: hogy széles közönségréteg számára jól befogadható művet hozzak létre, amely úgy közvetít értéket, hogy közben populáris elemeket is tartalmaz.

Új kihívás, hogy nagycsütörtökön a Momkultban duó formációban fogom előadni a művet: Horváth Plútó József basszusgitár játéka fogja gazdagítani a zenei élményt. Plútót egyébként 2021-ben az év basszusgitárosának választották. A mű könnyebb megértését feleségem Vereszki Eszter evangéliumi narrációja fogja segíteni.

Az Eucharisztikus Kongresszus után a Pápa megáldotta a darabot. Hogyan hatott ez az Ön munkájára, illetve magára a darabra?

Személyesen azt éreztem, hogy ennél nagyobb megtiszteltetés nem érhetett volna. Ferenc pápa támogatása erőt adott a koncertek szervezéséhez és lebonyolításához, illetve inspirációt ad azok számára is, akik a különböző koncerthelyszíneken előmozdítják fellépéseim szervezését.

Milyen más vallási témájú művei vannak, illetve készül-e most valamivel?

Jelenleg egy ószövetségi témán dolgozom, amely Mózes történetét mutatja be. Ez annyival másabb, hogy nem szóló zongoraműről van szó, hanem zenekari darabról, amelyet egy balett librettóhoz komponálok.

A zongoraműről készült videófelvétel itt tekinthető meg:

Címlapkép: Benda Gábor

Iratkozzon fel hírlevelünkre