MEGALÁZÓ VERESÉG: INOTAYT SAJÁT ÖNKORMÁNYZATI KÖRZETÉBEN IS 52:39 ARÁNYBAN GYŐZTE LE RÉTVÁRI

Inotay Gergely nem csak az országgyűlési választókerületben, nem csak Vácon, de még saját önkormányzati körzetében is súlyos vereséget szenvedett Rétvári Bencétől. Pedig egész kampányát arra építette, hogy őt Vácon szeretik és támogatják, de ezek szerint mégse.

Inotay Gergely először civil jelöltként indult a váci önkormányzati választáson, de akkor mindössze száz szavazatot kapott, így nagyon messze volt a bejutás esélyétől.

Aztán a civilségét elhagyta, jobboldali jelölt nem lehetett, így baloldali jelöltként indult 2019-ben. Ekkor már 55%-os részvétel mellett 528 szavazatot kapott, ami 38%-os eredmény, és ezzel is képviselő lett. A váci képviselő-testület kétharmados baloldali többsége pedig alpolgármesternek is megválasztotta.

A 2022-es országgyűlési választáson ugyanebben az önkormányzati körzetben Inotay 773 szavazatot kapott, ami a magasabb, 79%-os részvétel mellett kevesebb, mint 39%, de ezzel szemben Rétvári 1042 szavazatot szerzett, ami több mint 52%-os abszolút többség.


Hirdetés

Inotay Gergelynek nem igazán volt karakteres választási üzenete, de azt mindig elmondta, hogy Ő VÁCI, ezért a váciaknak őt kell támogatni. Látható, hogy a választóknak a lakcímkártya kevés, ők teljesítményt és értelmes célokat is várnak a jelöltektől.

Mivel ez utóbbiak Inotay esetében nem voltak meg, ezért még abban a körzetben is utcahosszal kikapott, ahol korábban képviselőnek választották. Két év tettek nélkül és a hibás kampány célkitűzések (rezsiemelés, illegális migráció támogatása, katonák és fegyverek küldése a háborúba, kormányzati támogatások visszautasítása) meghozta csúfos eredményét.

INOTAY egyedül egy deákvári (24.) körzetben győzött 12 szavazattal, valamint Tésán 1-gyel, a saját lakókörzetében is (14.) kikapott, a HAZAI PÁLYA egy téves szlogennek bizonyult

***

001. 2600 Vác, Deákvári fasor 2. (Család- és Gyermekjóléti Közp.)

RB 433 (53,19%)

IG 289 (35,50%)

002. 2600 Vác, Árpád út 85. (Árpád Fejedelem Ált. Isk.)

RB 439 (51,05%)

IG 315 (36,63%)

003. 2600 Vác, Hársfa u. 4. (Hársfa utcai óvoda)

RB 280 (55,23%)

IG 166 (32,74%)

004. 2600 Vác, Árpád u. 85. (Árpád Fejedelem Ált. Isk.)

RB 390 (54,70%)

IG 254 (35,62%)

005. 2600 Vác, Dr.Csányi krt.13. (Óvoda)

RB 335 (48,55%)

IG 281 (40,72%)

006. 2600 Vác, Tabán u. 28. (Fogyatékosok Napközi Otthona)

RB 335 (53,95%)

IG 242 (38,97%)

007. 2600 Vác, Báthori u. 17-19. (Juhász Gy. Ált. Isk.)

RB 299 (56,20%)

IG 181 (34,02%)

008. 2600 Vác, Kossuth tér 3. (Pikéthy Tibor Zeneműv. Szak.Isk.)

RB 304 (49,19%)

IG 266 (43,04%)

009. 2600 Vác, Budapesti főút 37. (Katona L. Városi Könyvtár)

RB 345 (51,96%)

IG 249 (37,50%)

010. 2600 Vác, Budapesti főút 61. (Idősek Klubja)

RB 393 (55,43%)

IG 258 (36,39%)

011. 2600 Vác, Dr. Csányi krt. 63. (Madách I. Műv. Közp.)

RB 277 (48,09%)

IG 240 (41,67%)

012. 2600 Vác, Kertész u. 9. (Kertész utcai Óvoda)

RB 268 (51,74%)

IG 210 (40,54%)

013. 2600 Vác, Nagymező u. 14. (Földváry K. Ált. Isk.)

RB 206 (46,29%)

IG 195 (43,82%)

014. 2600 Vác, Nagymező u. 14. (Földváry K. Ált. Isk.)

RB 293 (48,51%)

IG 251 (41,56%)

015. 2600 Vác, Nagymező u. 14. (Földváry K. Ált. Isk.)

RB 308 (46,74%)

IG 290 (44,01%)

016. 2600 Vác, Kölcsey u. 4. (Kölcsey utcai Óvoda)

RB 199 (50,25%)

IG 159 (40,15%)

017. 2600 Vác, Vám u. 3. (Forte Óvoda) — INOTAY KÖRZETE

RB 245 (52,02%)

IG 180 (38,22%)

018. 2600 Vác, Nagymező u. 14. (Földváry K. Ált. Isk.)

RB 370 (50,55%)

IG 291 (39,75%)

019. 2600 Vác, Naszály út 8. (Király E. Ipari Szakközépiskola)

RB 254 (50,70%)

IG 217 (43,31%)

020. 2600 Vác, Naszály út 8. (Király E. Ipari Szakközépiskola)

RB 365 (50,76%)

IG 291 (40,47%)

021. 2600 Vác, Bauer M. u. 18. (Deákvári R. K. Közösségi Ház)

RB 480 (55,68%)

IG 302 (35,03%)

022. 2600 Vác, Diófa u. 1. (Diófa utcai Óvoda)

RB 242 (46,81%)

IG 222 (42,94%)

023. 2600 Vác, Deákvári főtér 15. (Petőfi Sándor Ált. Isk.)

???

024. 2600 Vác, Deákvári főtér 15. (Petőfi Sándor Ált. Isk.) — VÁCON ITT GYŐZÖTT EGYEDÜL INOTAY

RB 357 (43,01%)

IG 369 (44,46%)

025. 2600 Vác, Újhegyi út 46. (Újhegyi úti Óvoda)

RB 404 (52,47%)

IG 312 (40,52%)

026. 2600 Vác, Sirály u. 7. (Sirály utcai Óvoda)

RB 285 (53,57%)

IG 199 (37,41%)

027. 2600 Vác, Radnóti út 7. (Radnóti M. Ált. Isk.)

RB 257 (45,25%)

IG 244 (42,96%)

028. 2600 Vác, Radnóti út 7. (Radnóti M. Ált. Isk.)

RB 331 (50,08%)

IG 263 (39,79%)

029. 2600 Vác, Radnóti út 7. (Radnóti M. Ált. Isk.)

RB 394 (50,06%)

IG 300 (38,12%)

030. 2600 Vác, Diófa u. 1. (Diófa utcai óvoda)

RB 515 (52,60%)

IG 381 (38,92%)

***

Település RB – IG

Acsa 498 – 178

Bernecebaráti 301 – 83

Csörög 668 – 277

Csővár 240 – 93

Galgagyörk 360 – 119

Ipolydamásd 164 – 48

Ipolytölgyes 77 – 46

Kemence 358 – 125

Kismaros 820 – 566

Kisnémedi 221 – 109

Kosd 940 – 359

Kóspallag 271 – 89

Letkés 420 – 143

Márianosztra 279 – 115

Nagybörzsöny 208 – 73

Nagymaros 1701 – 875

Őrbottyán 2372 – 1515

Penc 545 – 215

Perőcsény 119 – 56

Püspökhatvan 622 – 180

Püspökszilágy 233 – 103

Rád 719 – 295

Szob 879 – 421

Szokolya 635 – 282

Sződ 1167 – 464

Sződliget 1328 – 1163

Tésa 25 – 26 — ITT GYŐZÖTT EGYEDÜL INOTAY

Vácduka 527 – 305

Váchartyán 658 – 316

Vácrátót 650 – 358

Vámosmikola 523 – 129

Verőce 1225 – 784

Zebegény 434 – 258

'Fel a tetejéhez' gomb