Orbán Viktor: Európáról és a jövőről ugyanaz a víziónk – FRISSÍTVE

Orbán Viktor a ma tartott sajtótájékoztatóján először ismét megköszönte a szavazóknak a vasárnapi választási eredményt. Minden idők legjobb választási eredményének nevezte az eredményeket.

A miniszterelnök szerint három dolognak tudható be a Fidesz–KDNP elsöprő győzelme, elsősorban az, hogy a magyarok békét szeretnének. A szomszédban zajló háború hatására olyasvalakikre voksoltak az emberek, akik nagyobb garanciát adtak a békére – mondta.

Véleménye szerint a második, ami a sikerhez hozzájárulhatott, hogy Magyarország egy sikeres ország. Kifejtette: magas a gazdasági növekedés, nagy volt a családtámogatás, illetve az adócsökkentés és csökkent a munkanélküliség.

Harmadrészt úgy gondolja, hogy az ellenzéki összefogás csupán hatalomkoalíció volt, hogy leváltsanak valakit. Orbán Viktor szerint nem érdekelték őket az ideológiák, a későbbi együttműködés és ez tiszteletlenség a választók felé, így „ennek csak bukás lehetett a vége”. 


Hirdetés

A kormányfő Európáról és a jövőről elmondta, hogy a vízióik ugyanazok – vagyis nemzetállamban gondolkodnak, de továbbra is az Európai Unióban képzelik el Magyarországot.

Sürgős teendők közé sorolta a béke megteremtését, elmondása szerint az afelé vezető út első lépése a tűzszünet, majd egy európai békekonferencia.

Szerdán telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az újraválasztott miniszterelnök, aki azonnali tűzszünetet javasolt az orosz-ukrán háborúban, majd hozzátette,

azt is javasolta az orosz elnöknek, hogy ő, az ukrán és a francia elnök, valamint a német kancellár jöjjön el Budapestre, minél hamarabb annál jobb, és tartsanak egy megbeszélést.

Ennek a találkozónak az egyetlen célja az azonnali tűzszünetről szóló megállapodás lenne – mondta. Hozzátette: a válasz pozitív volt, de az orosz elnök azt mondta, ennek feltételei vannak, amelyről az ukrán elnökkel kell megállapodnia.

A kormányfő közölte, Magyarország azért ilyen „hajlíthatatlan” a békével kapcsolatban, mivel több mint 200 ezer magyar él Kárpátalján, és Magyarországnak az ő életükért van elsősorban felelőssége.

Második halaszthatatlan lépésnek a családok védelmét emelte ki, hiszen Európában kibontakozóban van egy válság – fogalmazott a miniszterelnök.

(MTI)

A címlapképen a Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott kép, Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban 2022. április 6-án. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb