Bekérették a Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét

„Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát” – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán, azt is jelezve: reggelre a minisztériumba kérették Ukrajna budapesti nagykövetét.

Szijjártó Péter bejegyzésében rögzítette: „mi a kezdetektől fogva világosan beszélünk a szomszédban zajló háború kapcsán: a katonai agressziót elítéljük, kiállunk Ukrajna szuverenitása mellett, az életükért futó menekültek százezreit beengedjük, hazánk történetének legnagyobb humanitárius akciója keretében pedig több száz tonna élelmiszert és egyéb adományt szállítunk”.

Ugyanakkor – folytatta – számunkra természetesen mindennél fontosabb Magyarország és a magyar emberek biztonsága.

„Ez nem a mi háborúnk, ezért abból ki akarunk és ki is fogunk maradni” – írta, hozzátéve, hogy a kormány nem hajlandó kockára tenni a magyar emberek békéjét és biztonságát, „ezért nem szállítunk fegyvereket és nem szavazzuk meg az energiaszankciókat”.


Hirdetés

A magyar diplomácia vezetője szerint mindezekről a kérdésekről a magyar emberek vasárnap világos véleményt mondtak és világos döntést hoztak. „Azt gondolom, elég világosat és jól érthetőt” – jegyezte meg.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

„Értjük, hogy az ukránoknak más lett volna az érdekük, nem is vitatkozunk velük: nekik az ukrán, nekünk pedig a magyar emberek érdeke az első” – fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint „egy dolgot viszont nem tudunk szó nélkül hagyni: a magyar emberek demokratikus döntésének minősítgetését senki nem engedheti meg magának!”. Mint leszögezte,

„a totalitárius rendszerek kialakításáról, a háborúban való cinkosságról és a magyar emberek akaratának sajnálatosságáról szóló nyilatkozatok elfogadhatatlanok”.

„Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát” – közölte, azt is kiemelve, hogy „mindezek világossá és érthetővé tétele érdekében ma reggelre a Külgazdasági és Külügyminisztériumba kérettük Ukrajna budapesti nagykövetét”.

(MTI)

A címlapképen Ljubov Nepop ukrán nagykövet látható a Kun Szabó Istvánnal, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnokával tartott sajtótájékoztatón a Honvédkórházban 2019. április 26-án. A kórházban sebesült ukrán katonákat kezeltek. 2014 óta 39 katona gyógykezelését végezték el, április 26-án három hagyhatja el gyógyultan az intézményt. Forrás: MTI/Mónus Márton

'Fel a tetejéhez' gomb