RÉTVÁRI: A SIKERNEK NEM TITKA, HANEM ÁRA VAN – ÓRIÁSI FÖLÉNNYEL NYERT A JOBBOLDALI JELÖLT

Elsöprő győzelemmel nyerte Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a vasárnapi parlamenti választást, 97%-os feldolgozottságnál több mint 56%-kal és 29 ezer szavazattal Pest megye 4-es számú választókörzetében.

A 0627 stábja a Fidesz váci szervezetének eredményváróján kérdezte az eseményen résztvevőket.
– Nyilván nagyon örülünk ennek az eredménynek, hiszen azért dolgoztunk, hogy továbbra is előre menjünk és ne hátra – nyilatkozta a lapnak Rétvári Bence.

A józan ész diadalmaskodott Magyarországon, nem külföldről diktált és a magyar emberek gondolkodásával össze nem egyeztető álláspontok legyenek akár egy olyan alapvető kérdésben is, mint a háború és béke, hanem az a politikai csapat, az a politikai család kapott felhatalmazást, amely a magyar emberek gondolkodása alapján minden fontos és minden lényeges kérdésben a magyar embereknek a véleményét követte, akár nemzeti konzultációkon kikérte a véleményüket, akár a háború és béke kérdésében egyértelművé téve, hogy Magyarország nem akar ebbe a háborúba belekeveredni, ezért kitüntető tényleg az a bizalom, amit kaptunk országosan is, és amit itt a választókörzetben is tapasztalhatunk, hiszen növekedett a korábbiakhoz képest is a Fidesz-KDNP támogatottsága.

– Rengeteg ember nagyon sok munkája van ebben az eredményben – nyilatkozta Szádoczki Imre, a Fidesz váci szervezetének elnöke. Gratulálunk Rétvári Bencének és gratulálunk magunknak ehhez az eredményhez. Nagyon-nagyon boldogok vagyunk. Az országos eredményt nézve pedig valami fantasztikus ez a történet.


Hirdetés

– Én úgy gondolom, hogy továbbra is eddig is nyert és továbbra is nyerni fog ez a térség Rétvári Bencével – mondta Makkos László, Vácduka polgármestere. A kampánynak mindenki örül, hogy lement, nagyon jó volt! Azt lehet mondani, hogy változatos, amit a Bence csinált a környékbeli településeken, nagyon sok emberhez elért. (…)

Az adatok azt mutatják, hogy mindenki megelégedésére született meg ez az eredmény.

– A kampányt azért indíthattuk biztos lábakon, mert egy komoly négy éves teljesítmény állt Magyarország mögött – mondotta Rétvári Bence.

Az elmúlt években növekedett a munkahelyek száma, a vírus alatt is meg tudtuk őrizni ezeket a munkahelyeket,
bővülni tudott a magyar gazdaság, nőni tudtak a fizetések Magyarországon.
Nagyon sok fejlesztés valósult meg a választókörzetben is nagyok is, mint mondjuk a kétszintes vonatok, vagy az M2-es kétszer-kétsávosra bővítése, de a legkisebbek is, hiszen a Magyar Falu Programban sokszor pár millió forintos fejlesztésekkel is nagyon sok mindenben tudtunk előre lépni.

Voltak benne nagyobb beruházások és voltak életminőség javító kisebbek is a helyiek örömére.

Így fordultunk rá a kampányra. Minden településen ott voltunk. 34 településen, összesen ötvennégy választási gyűlést tartottunk és számtalan más program is volt.

Nagyon sok beruházás készült el az elmúlt négy esztendőben.
12 ezer rétest sütöttünk le, aminek a lényege az volt, hogy 12 ezerszer néztünk egymás szemébe.
Sok ezerszer beszéltünk egymással, sok száz téma merült föl az elmúlt kampányban.
Valóban reggeltől estig és minden hétvégén beszélgettünk az emberekkel, mert óriási tétje volt a választásnak, nemcsak az, hogy visszatérjünk-e a 2010 előtti gyurcsányi múltba, hanem az is, hogy megőrizhetjük-e Magyarország békéjét.

Talán ennek is lehet tulajdonítani, hogy az előző választásokhoz képest is emelkedett a jobboldal támogatottsága.

2014-ben 47 százalék volt, a legutóbbi választáson, 2018-ban 51,5 százalék,
most pedig már közelíti az 55 százalékot.

Ezzel a munkával tudtunk valóban előrébb jutni. A sikernek nem titka van, hanem ára. Munkát kell belefektetni a négy évnyi kormányzásba, és munkát kell belefektetni a kampányba is. Ez most meg is hozta az eredményt.

'Fel a tetejéhez' gomb