Varga Judit: Mi, magyarok építő és védelmező nemzet vagyunk

Varga Judit az új, több mint ötmilliárd forintos állami támogatással épülő művelődési és sportcentrum alapkőletételi ünnepségén kiemelte:

mi, magyarok a tehetségünkkel és a szorgalmunkkal, az intellektusunkkal gyarapítottuk Európát, a világot, az egyetemes kultúrát, és a sportban történelmi jelentőségű sikereket értünk és érünk el.

„A magyar békében akar élni és békében akar építkezni, hiszen építkezni csak békében lehet” – hangsúlyozta a miniszter, aki úgy fogalmazott: azért emelünk házat a kultúrának, hogy aztán alakítson bennünket, és azért építünk sportcentrumot, hogy legyen helye a sporttehetség kibontakozásának is.

Varga Judit az ukrajnai háború kapcsán kijelentette: ez a háború nem a mi háborúnk.


Hirdetés

Ebben a háborúban mi nem nyerhetünk semmit, de mindent elveszíthetünk

– tette hozzá. Azt mondta, a béke, amit meg kell becsülnünk, az jelenti az építkezést, a háború jelenti a rombolást.

„Ezért fontos, hogy pár napon belül megüzenjük a baloldalnak, hogy hagyják meg nekünk ezt a békét, és hagyjanak fel a felelőtlen kijelentésekkel, mert nem engedhetjük meg, hogy a baloldal belesodorja hazánkat ebbe a háborúba” – hangsúlyozta, hozzátéve: nem engedhetjük meg, hogy katonákat küldjenek ebbe a fegyveres konfliktusba, és hogy a magyar családokkal fizettessék meg a háború gazdasági következményeit. Varga Judit leszögezte:

amíg Magyarországnak nemzeti-polgári kormánya van, addig Magyarország nem fog belesodródni semmilyen háborúba. Mi alkotunk, nemzetet és hazát építünk, erre az építkezésre jó példa a mostani alapkőletétel is – jelentette ki az igazságügyi miniszter.

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára beszédében kiemelte: az esemény a helyiek összefogásának megünneplése is, annak eredményeképpen a kormány több mint 5,1 milliárd forinttal tudja támogatni a beruházást.

Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun megyei 5. számú választókerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje úgy vélekedett: Magyarország egyik legszebb sport- és kulturális központja épülhet Mélykúton. A politikus, aki a város díszpolgára, emlékeztetett, három éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy épüljön egy olyan művelődési és sportcentrum, amely megfelel a kor követelményeinek.

Hozzátette: az 1990-es évek előtt kevés fejlesztés érkezett a településre. A most bontásra ítélt épületegyüttes – amelynek a helyén épül az új létesítmény – már régen elavult, energetikailag és szerkezetileg is. Bányai Gábor reményét fejezte ki, hogy 670 nap múlva felavathatják a már elkészült létesítményt, amely a kisváros életének fontos színtere lehet.

(MTI)

A címlapképen Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond az új művelődési- és sportcentrum ünnepélyes alapkőletételén Mélykúton 2022. április 1-jén. Forrás: MTI/Ujvári Sándor

'Fel a tetejéhez' gomb