Palkovics László: A magyar autóbuszgyártás ismét exportképes
Palkovics László a Volánbusz Zrt. 60 új elektromos buszának beszerzésével kapcsolatos szerződésaláírás alkalmából beszélt arról, hogy nagyjából nyolcezer autóbusz fut a magyar utakon, ezek közül kétezret már korszerűbbre cseréltek. További hatezer járművet lehetőség szerint Magyarországon gyártott buszokkal szeretnék felváltani – tette hozzá.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország a régióban elsőként iktatta törvénybe azt a vállalást, hogy 2050-re karbonsemlegessé válik, ennek a folyamatnak egyik lényeges eleme a közlekedés károsanyag-kibocsátásának csökkentése.
Egy év alatt megduplázódott a zöldrendszámos autók száma, az idei évtől pedig már nem biztosítanak állami forrást olyan közösségi közlekedésben használatos buszok beszerzésére, amelyek nem zéró kibocsátásúak.
A legnagyobb technológiai kihívás most az, hogy az energiát milyen hatékonysággal használjuk fel. Ez igaz az elektromos járművekre is, amelyek vizsgálatát, minősítését most már a zalaegerszegi ZalaZONE tesztpályán tudják elvégezni – közölte Palkovics László.
Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette: a hat megyeszékhelyre szánt új elektromos buszok gyártására két gyártó nyerte el a közbeszerzési eljárást hat ajánlattevő közül.
A közlekedés zöldítését szolgáló kormányprogramnak köszönhetően a helyi önkormányzatoknak 100 darab elektromos busz beszerzésére van lehetősége, ezek közül 40 már forgalomba állt a budapesti agglomerációban, a további 60 gyártására a BYD Europpal és az Electrobus Europpal kötöttek szerződést a zalaegerszegi rendezvényen.
Az együttesen 8,6 milliárd forint értékű járművek árának 80 százalékát a kormányzati támogatás fedezi. A buszok Zalaegerszegen kívül Egerben, Székesfehérváron, Győrben, Szegeden és Szolnokon állnak majd forgalomba az év végéig – ismertette az elnök-vezérigazgató.
Kitért arra, hogy a Volánbusz hatezer darab járművet üzemeltet országszerte, és évente 500 millió utast szállít a helyközi és helyi közlekedésben. Már 1800 új busz járja az utakat, további ezer beszerzése is folyamatban van. A modernizálásnak köszönhetően 2018-hoz képest évente 10 millió literrel kisebb az üzemanyag-felhasználás, illetve 30 ezer tonnával alacsonyabb a szén-dioxid-kibocsátás.
Weingartner Balázs, a Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a társaság a zöldbusz program gesztoraként a kereslet és a kínálat egyeztetésével foglalkozik, és menedzseli az együttműködést a piaci szereplőkkel. Hozzátette, hogy haladó szellemiségű városok nélkül a Volánbusz nem nagyon tudna pályázni, hogy újszerű szolgáltatásokat nyújtson és ezzel új környezetbarát szemléletet is mutasson utasainak.
Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz), miniszteri biztos jelezte: a kormány mintegy 50 milliárd forintos tenderrel további 350 elektromos autóbusz beszerzésére ad lehetőséget a városoknak.
„Egészségesebbé szeretnénk tenni a Földet, mégpedig fenntartható módon azzal, ha a járművek károsanyag-kibocsátását a minimálisra csökkentjük” – fogalmazott Vigh László hozzátéve, hogy ezzel együtt az ország kitettségének mérséklésére is szükség van, elsősorban a közlekedés és az élelmiszeripar számít érzékeny és sérülékeny területnek.
(MTI)
A címlapképen a Mercedes-Benz eCitaro típusú autóbuszok a Budapest Fejlesztési Központ és a MÁV-Volán-csoport közös sajtótájékoztatóján a Hotel Budapest előtt 2022. március 19-én. Környezetbarát buszok segítik a közlekedést a Buda környéki településekre. A 40 autóbusz beszerzését 100 százalékban a kormány finanszírozta összesen 8,1 milliárd forint értékben. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt