Ferenc pápa: A bölcs, lelkükben érett idősek adnak nekünk reményt az élethez

Az öregség témájával foglalkozó katekéziseinek sorában a Szent Lukács evangéliumában megtalálható idős Simeon és Anna történetét olvasta fel Ferenc pápa audienciáján. A Szentatya szerint a spirituális életerővel rendelkező két idős ember megtanítja nekünk, hogy a várakozó hűség és a Szentlélek élessé teszi az érzékeket.

„…az az öregség, amely gyakorolta magát az Isten látogatására való várakozásban, nem fogja elszalasztani az ő átvonulását: sőt, készebb lesz arra, hogy észrevegye őt, érzékenyebben fogadja az Urat, amikor elhalad”

– tette hozzá a pápa.

A lelki érzékenység és a szociális kapcsolatok

A Szentlélek felkészítő munkájával kapcsolatban kiemelte: „élő lelki érzékekkel rendelkező öregkorra van szükségünk, mely képes felismerni Isten jeleit, sőt, Isten Jelét, Jézust.”


Hirdetés

Lelki érzékeink elnémítása miatt nem tudunk együttérezni, nem tudunk könyörületesek lenni, nincs bennünk szégyenérzet és nem érzünk lelkiismeret-furdalást, miután rosszat tettünk. Az érzékenységvesztésnek az öregség lesz az első áldozata.

Abban a társadalomban, amely mindenekelőtt az élvezetre érzékeny, csak az történhet, hogy csökken a kiszolgáltatottak iránti figyelem, és a győztesek versengése kerekedik felül.

A normális együttélés gyakorlatában a szociális gyengédség kultúrája pedig nehezen fejlődik. Az emberi érzékenység elvesztésével elveszítünk mindent, ami emberivé tesz bennünket. Bár sok fiatal képes megélni a testvériséget, van egy szakadék köztük és a konformista fiatalok között. A kettő közötti áthidalásra mutat példát nekünk az agg Simeon és Anna története is.

Nem mi vagyunk a főszereplők

A bibliai idős pár története annak elfogadására tanít meg bennünket, hogy nem főszereplők vagyunk, hanem tanúk.

„És amikor az egyén elfogadja, hogy nem főszereplő, hanem tanúként vonódik be, akkor a dolog jól megy: az a férfi vagy nő jól halad az érettségben”

– hangsúlyozta beszédében Ferenc pápa.

Isten látogatása nem valósul meg az ő életükben, azokéban, akik főszereplők akarnak lenni, és sosem tanúk. Isten látogatása nem hozza őket színre szabadítóként: Isten nem az ő nemzedékükben ölt testet, hanem az eljövendő nemzedékben.

„Nagyon fontos, hogy felkeressük az időseket, nagyon fontos, hogy meghallgassuk őket. Nagyon fontos, hogy beszélgessünk velük, mert végbemegy a civilizációknak ez a cseréje, az érettségnek ez a cseréje a fiatalok és az idősek között. És ekképpen civilizációnk érett módon halad előre.”

A lelki öregség képes arra, hogy a nemzedékek közötti versengést és viszályt valóban és véglegesen lebontsa. Megszüntesse a generációk közötti irigységet. Az idősek érzékenységükkel felülmúlják a viszályt, túllépnek rajta, és az egységet választják.

„És ma oly nagy szükségünk van rá, a lélek érzékenységére, a lélek érettségére, szükségünk van bölcs, lelkükben érett öregekre, akik reményt adnak nekünk az élethez!”

– zárta beszédét Ferenc pápa.

A Szentatya teljes katekézisét és felhívását a Magyar Kurír oldalán olvashatják.

Címlapképen: Ferenc pápa egy hívőt üdvözöl heti általános audienciáján március 2-án, hamvazószerdán. Fotó: MTI/EPA-ANSA/Maurizio Brambatti

'Fel a tetejéhez' gomb