Az összes lány diákot hazaküldték az iskolából

Az augusztusi szélsőséges iszlám hatalomátvétel óta az eddiginél is rosszabb a nők helyzete az országban. A diáklányok szeptembertől nem is térhettek vissza az iskolákba. Az államvezetés ezt azzal magyarázta, hogy ezalatt az idő alatt igyekeztek kialakítani, hogy az intézmények az iszlám alapelveknek megfelelően működjenek. Emellett szerették volna a lányokat és a fiúkat különválasztani az oktatásban.

Március 22-én hét hónap után bejelentették, hogy a lányok visszatérhetnek a gimnáziumokba és általános iskolákba. Másnap, március 23-án több tévéadó is élőben közvetítette, ahogy az iskolákat újra ellepik a diáklányok. Nem sokkal később azonban az iszlám államvezetés érthetetlen módon meggondolta magát, a lányokat még aznap hazaküldték.

Az egyik videóközvetítésen élőben adásban volt látható, hogy egy tanár belép a terembe, ahol az iskolába érkező lányok gyülekeztek, és megkéri őket, hogy menjenek haza.

„A helyi tv adásában sokkoló videófelvételeken láthattuk, ahogy a kislányok sírva fakadnak nem sokkal azután, hogy boldogan ujjongtak, amiért újra felölthették egyenruhájukat” – írja Sonia Ghezali, a France 24 islamabadi riportere.


Hirdetés

Az újságíró szerint az egész helyzet szürreális volt. Eredetileg csak néhány tartományban engedték vissza a lányokat az iskolában, de ott is már a döntés bejelentésének másnapján meggondolták magukat.

A döntés miatt az Egyesült Államok azonnal lemondta a katari Dohába tervezett, gazdasági témájú egyeztetéseket a tálibokkal. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig felszólította a fundamentalistákat, hogy változtassák meg döntésüket.

Az esettel kapcsolatban Inamullah Samangani, a tálib kormány szóvivője szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy a hír igaz.

Az oktatásügyi minisztérium szóvivője pedig azt mondta:

„Nem fogjuk újra kinyitni az iskolákat csak azért, hogy örömet szerezzünk a nemzetközi közösségnek, vagy hogy kivívjuk a világ elismerését”.

A tálibok 2021 augusztusában vették át a hatalmat Afganisztánban; pár nap alatt az egész országot sikerült lerohanniuk, miután a nemzetközi erők elhagyták Afganisztánt.

Forrás: Valeurs Actuelles, MTI

Címlapkép: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb