Molnár Miklós atya: „A másik szemében a szálkát”
Ma is érinteném még a politikát. Továbbra sem a pártpolitika az, ami érdekel, hanem a lelkiismeretileg helyes döntésre vágyó keresztényeket szeretném segíteni.
Amikor a korunk társadalmát szeretnénk jobbnak, fejlettebbnek látni mint a múltbélieket – amellett, hogy nagyon téves prekoncepciónk van – még az a veszély is fenyeget, hogy remélni kezdjük, hogy valahol találunk egy álmainknak megfelelő politikai közösséget.
Nem fogunk olyat találni, amelyiknek a tagjai egytől-egyig erkölcsi magaslaton vannak. Ahogyan én magam is, vagy bármelyik csoportunk is hordozzuk magunkban a bűnre hajló természetünket, úgy azok is, akiknek még nagyobb kísértésük is akad: a hatalom és a pénz közelében vannak. Ilyen alapon nem tudnánk megfelelő döntést hozni. Amit viszont érdemes megfontolni, hogy melyik irány az, amelyik a krisztusi tannal kapcsolatos világrendet tartja céljának, amihez a programját igazítaná. – Talán ezt eddig is tudtuk. De ígéreteiben mindegyik ezt teszi, nem? – Egyrészről van olyan párt – és vele sokan vannak szövetségben – amelyik nyíltan egyházellenes programokat fogalmaz meg, amelyek közül némelyiket már a hatalomgyakorlásuk idején meg is valósítottak. Így lett pl. az egyházi iskolák kvótája megcsonkítva, vagy így lettek háttérbe tolva azok a kulturális örökségek is, amelyeket az Egyház, vagy a felekezetek ápolnak. Ezen rossz és káros döntések az elmúlt években helyre lettek már állítva. De ezek csak anyagi kérdések…
Van elvi alap is, amit érdemes megfontolni!
Jézus világosan tanítja, hogy az az ország, amely önmagával meghasonlik, nem maradhat fenn (ld. Lk 11). Utalva ezzel arra, hogy egyesek azt mondták rá, hogy Ő belzebub hatalmával cselekszik, nem Istenével. Először is szögezzük le, hogy lényegében képtelenség keresztény politikát űzni akkor, ha valaki az ördöggel is hajlandó cimborálni. Az az ember, akit annyira elvakított az ellenfele iránti gyűlölet, hogy akár erre a szövetségre is képes lenne, ha magát mégis kereszténynek mondja, tudnia kéne, hogy ezzel a pusztulásba viszi a hazánkat, mert az önmagában meghasonló ország nem maradhat meg. De, ha retorikai fogásnak szánta is (ami nem szokatlan öngól lenne), akkor is érdemes megfontolni a figyelmeztetés lényegi tanulságát! Ezen gondolatmenetét így zárja le Jézus: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór”.
Mire akar minket elvezetni? Arra, hogy aki az isteni tanítást nem veszi kötelezőnek, az nem mondhatja magáról, hogy Krisztushoz tartozik. Hogy az rombol, aki – még ha magát kereszténynek is vallja – nem bízik abban a tanításban, amit Isten bízott ránk, ezért attól kedve és érdeke szerint eltér.
Számomra megdöbbentő, hogy többen vannak a közéletben, akik hangoztatják katolikus voltjukat, de a Biblia világos tanításával nyíltan szembe mennek elvi szinten.
(Mert az, hogy valaki gyakorlatban elbukik, megint egy másik dolog…) Bennem egy alapvető kérdés merül ilyenkor fel: vajon az ilyen emberek nem tudják, hogy Isten a törvényt a mi javunkra adta? Hogy valójában azokkal a parancsokkal, amiket kapunk, nem akar nekünk rosszat? Amikor például az Isten világosan tanítja, hogy bűn a homoszexuális hajlam kiélése, ahogyan bármelyik házasságon kívüli szexualitás is bűn, hogyan mondhatja valaki mégis azt, hogy ez az érintettek javát szolgálja? Talán nem bízik benne, hogy Isten tudja, mi árt és mi használ az ilyen kísértésekkel küzdő embernek?
Népszavazás is lesz. Sok hír és vélemény terjedt már keresztény körökben is erről. Aki átolvasta a törvényt, aminek ez a szavazás súlyt akar adni, az tudja, hogy ebben semmilyen démonizáló hatás nincs. Világos kereteket és védelmet ad a gyermekeknek, hogy a megrontásuk – még ha érzékenyítésnek is van álcázva – ne legyen megvalósítható.
A gyermekek számára nem csak a szexuális identitászavar propagálása lehet romboló, hanem bármelyik alapvetően rossz életstruktúra jónak való beállítása is.
Ha teszem azt, a szülők közti bántalmazást állítaná be valaki úgy, hogy „az jó, mert nem fojtják el az indulatukat”, az is baj lenne. Ha valaki azt mondja a gyermeknek, hogy helyénvaló az, amikor valakit elhanyagolnak és nem kap elég szeretetet, sőt, ha ebből valami rossz „énstruktúra” alakul ki benne, arra inkább büszkének kell lennie – ez árt a gyermeknek.
Nem beszélve arról, hogy ma tényleg számos érdekcsoport van, amelyik erőszakosan igyekszik ilyen és ehhez hasonló módon megrontani a gyermekeink világképét, gondolkodását. Tudom, hogy igyekeznek szépnek és empatikusnak bemutatni azokat a lobbistákat, akik ezt a folyamatot éltetik, és a törvény ellenzői, azt igyekeznek bemutatni, hogy az mennyire kirekesztő, gyűlöletkeltő és ártalmas! Ezt az álságos viselkedést már régóta ismerjük. Valójában azonban az ilyen lobbisták azok, akik visszaélnek a homoszexualitással küzdő emberek sebzettségével. Kihasználva, hogy belső instabilitást élnek meg, és keresik a támogató megfogalmazásokat, hiszen ők maguk áldozatok és ártalmakat szenvedtek el, egy pár jó szóért többen hajlandóak beállni azok harci sorába, akik igazában csak használják őket. Ezek a súlyos visszaélések, amik a felnőtt társadalomnak is ártanak, a gyermekeinkre nézve még sokszorosan fenyegetőek.
Ha elhagyjuk a pártszimpátiát és hajlandóak vagyunk a valóságra összpontosítani, azt kell mondjuk, hogy ki kell állnunk a gyermekeink védelmében, mielőtt még késő lenne!
Nem akkor kell felvennünk a harcot ezzel az ideológiával szemben, amikor már az ellenvéleményen levőket bebörtönzik, vagy gyűlöletet keltenek a segítőkkel szemben (ahogy az Nyugaton már véres valóság), hanem a gyökerénél kell elfojtani! Amikor már kikezdte a tudományosságunkat és a törvénykezésünket a gender ideológia, már késő lesz harcba szállni vele! A Szentírás világosan fogalmaz ezeken a területeken. Ha mi krisztusi módon szeretnénk dönteni, itt mindenképpen nemmel kell szavaznunk!
Az ember arra lett teremtve, hogy részt vállaljon Isten munkálkodásából ebben a világban. Szabadságot kaptunk, hogy szeretetben és Isten útmutatásait követve alakítsuk a történelmünk, a társadalmunk rendjét. Azonban a szabadság veszélyes is lehet, mert visszaélve vele hatalmas rombolás eszközeivé válhatunk. Szent Péter így fogalmaz:
„Szabad emberek vagytok, de nem arra való a szabadságotok, hogy a gonoszság takarójának használjátok, hanem mint Isten szolgái (úgy éljetek vele).” (1Pét 2,16)
Bárhogyan is alakul a választás és a szavazás végeredménye, az a mi felelősségünk lesz. Hajlamosak vagyunk arra, hogy Istent hibáztassuk a saját rossz döntéseinkért, hogy miért engedte meg, de nekünk kellene megértenünk végre, hogy Ő bízik bennünk és a mi felelősségünket is komolyan veszi.
Döntésünkkel most hazánkért, a fiatalokért, az elszakított nemzettársainkért tehetünk.
Éljünk a lehetőséggel, és felelősségünk tudatában mérlegeljük majd, mi az, ami a legjobb most nekünk. Csak pár szempontot hoztam fel, hogy segítsem a mérlegelést. Maradjunk a keresztény irányt megtartva, hűségesek őseink munkálkodásához!
Molnár Miklós
Címlapkép: Pixabay.com
