GÁBOR CSABA: RÉMEK A SASFÉSZEKBEN – KISVÁROSI PAMFLET
– Az ülést megnyitom, persze nem hivatalosan, de lenne némi megbeszélnivalónk – sóhajtott Ilonka az asztalfőn, körülnézve a díszes kompánián. – Természetesen rendeltem sütit, meg tortát, bőségesen, az első fogás a Mangó mousse torta, egyetek, mert hozattam a Korianderből egy kisteherautónyi édességet!
– Őőőhmmm, nem akar valamelyik családtagod valami jó kis éttermet is venni? – szuszogta Gergely, miközben a krémet nyalogatta az ujjáról – Úgy ennék már egy jó kis vörösboros marhapörköltet… Még a végén elhízok ettől a rengeteg sütitől.
– Jó ötlet, majd emeljük valamelyik étterem bérletijét… – válaszolta a polgármester asszony, miközben némi émelygéssel nézett alpolgármesterére. – Szóval, kértem, hogy a mai napra adjátok le a legújabb ötleteket, mivel is hergeljük a helyieket. Már most jelzem előre, Zsolt és Bence, hogy a zsinagóga felgyújtása egyelőre nem opció. Azt perpillanat nehéz lenne a Fideszre fogni. Kiss Zsolt ötlete a bankrablással pedig nemcsak hogy kockázatos, de őrültség is. Gergő, csak szólok, hogy az ellopott plakát-hadműveletet nem vehetjük újra elő. Laci, az pedig nem megoldás, ha cseréltetünk egy aknafedelet 17 millióért… Hát azt hogy fogjuk a Fideszre? Semmi konstruktív!?
Az ajtó kinyílt, újabb finomságok érkeztek, belga csokoládétrió torta, fehér csokis macaron, vegán málnás brownie, aranyporral hintett pisztáciahabos málnaszelet… A csapat kimondott utálattal nézett a felhozatalra, már hónapok óta ezt kell enniük, Gergely pedig némi dühvel tekintett a vegán édességre. Egyedül László mozdult, az asztal alatt jegyzetfüzetébe firkantotta: „pazarlás”… Jól jöhet még ez az info bármikor – futott át az agyán, majd elégedetten gondolt telefonja bekapcsolt hangrögzítőjére. Bence felriadt merengéséből, kapkodva törölte kicsurranó nyálát a nyitott laptopja billentyűzetéről, ő egészen máshol járt lélekben. Fehér Zsolt a falat nézte. Mostanában vegetatívvá vált, igyekezett beolvadni környezetébe. Ilona megigazította műfogsorát és újra nekikezdett:
– Tehát azt javaslom, történjen valami olyasmi, mint amikor egész Vácon eluralkodott a vandalizmus, az nagyon jó volt. Főleg a kigyulladt kaszinó a benzinkút mögött… – kacsintotta, de senki nem értette a célzást, inkább korai alzheimerre gyanakodtak. Ettől bedühödött, és most már kissé fennhangon folytatta: – Itt a választás a nyakunkon, ha már semmit nem tudunk építeni, akkor mocskoljuk be az ellenfelet. Nem ehhez értünk!? Minek izzadok hetente azon a rohadt vasárnapi geil írásokon?
László jegyzetelt: „Ilona izzad”. Ezt később majd még előveheti. Az említett lemondóan legyintett.
– Jó. Akkor beszéljünk másról, mert látom ez ma nem megy. Zsolt és Bence nagy húzás volt ez az adománygyűjtés, ideje egy kicsit már jótékonykodnotok, jókor jött ez a háború. Azért vedd ki a kezed az asztal alól, ha kérhetem. Gondolkodtam, hogy rendelek tortát az ukrán menekülteknek is az önkormányzat pénzéből… – merengett el, miközben az aranyporos nyalánksággal szemezett, amit Laci marokszámra majszolt. – Azért értékelhetitek, hogy igyekszünk benneteket tisztára mosogatni, nem sértődnék meg, ha pár ingatlanon segítenétek túladni…
A ravasz Laci felkapta a fejét, a polgármester asszony szavai megihlették. Lenyelte a maradékot, majd megszólalt:
– Mi lenne, ha építenénk a menekülteknek valamit, először 3 millióért, aztán júniusig feltornáznám 35 millióra?
– Egyelőre ez az emelős trükk most le lett leplezve, talán később – válaszolta morózusan Ilona.
László ismét írt: „nem segít a menekülteken”. Megy a tartalékba, egyre jobb lesz ez az este.
Az idősödő hölgy felsóhajtott és elmerengett, milyen jó is volt, amikor még az elvtársakkal ötletelt réges-régen. Manapság bezzeg „brainstorming – agyvihar” a neve az ilyen közös gondolkodásnak. Jelen pillanatban sajnos még csak agyszellőnek sem nevezhető, ami az irodában folyik. Úgy döntött, elég volt az idegesítő csámcsogásból, berekeszti az ülést, a kaja meg megy a kukába, hiszen ki van fizetve. Ám volt még egy utolsó bosszantó napirendi pontja, amelyet egyenesen Kiss úrnak címzett:
– Jó, akkor mindjárt befejeztük, látom ma sem fognak az agyak. De Zsolt, ezt a papírt találtam az asztalodon, elmagyaráznád mi ez? Miért gyakoroltad ilyen szorgalmasan az aláírásomat, legalább ötvenszer?
Zsolt összerezzent, manapság rosszakat álmodott, zárt helyekről és rácsokról, nem volt valami jó idegállapotban.
– Khmmm. Kedves Ilona. Khmmmm – húzta mondanivalóját. – Az a helyzet, hogy… beiratkoztam egy grafológiai tanfolyamra… És próbáltalak megfejteni téged.
Ez már sok volt. Mindenki haza – adta ki az ukázt a polgármester asszony –, holnapra mindenki éles elmével érkezzen – tette hozzá intőn, de holt reményekkel a szívében.
A férfimosdóban nem sokkal később egy kis tumultus keletkezett, mindenki igyekezett forró vízzel és bőséges szappannal tisztálkodni, miután Fehér Zsolttal kezet kellett fogniuk. Egyedül Gergely nem sietett. Alaposan és boldogan nyalta le kezéről a tejszínhabot.
