Egy ország, ahol kétóránként megölnek egy keresztényt

Az Open Doors éves jelentése szerint 2021-ben Nigériában több keresztényt öltek meg hite miatt, mint a világ bármelyik más országában. A tavalyi év során összesen 4650 hívő keresztény vált a szélsőséges terrorszervezetek áldozatává.

„A 4650 keresztény halálát dokumentumokkal tudjuk bizonyítani. Ez a szám csak azokat a keresztényeket fedi, akikről tudomásunk van. Őket mind azért hurcolták el, erőszakolták, és gyilkolták meg, mert Krisztus követői”, mondta David Curry, az Open Doors vezérigazgatója.

Az utóbbi években a szélsőséges iszlamista terrorszervezetek elsődleges célja a Száhel-övezet teljes iszlamizálása. Ezt a helyi keresztény közösségek kiirtásával akarják elérni. Az ország politikai és gazdasági törékenységét kihasználva tartják sakkban és terrorizálják Nigéria és a környező országok keresztény lakosságát.

A legveszélyesebb terrorszervezetek

Nigériában három komoly terrorszervezet van jelen: a Boko Haram, az ISWAP (Nyugat-afrikai Iszlám Állam), illetve a fulánik. A merényletek során keresztény többségű településeket támadnak, ahol fosztogatnak, gyújtogatnak, embereket rabolnak el és gyilkolnak meg.


Hirdetés

A szervezetek egyformán vérengzőek, azonban nem minden tekintetben egyeznek meg. Míg az ISWAP tisztán csak a keresztény kisebbségeket támadja, a Boko Haram célkeresztjében vannak azok a muszlimok is, akik békében próbálnak együtt élni a keresztényekkel.

A harmadik csoport, a fulánik, egy 38 milliós etnikai csoport, akik tizenkilenc nyugat- és közép-afrikai országban vannak jelen. A fulániknak nincs közös nyelvük, vallási szempontból viszont nagyon egységesek: közel 100 százalékban muszlim vallásúak. Hagyományosan nomád életmódot folytatnak, a klímaváltozás és az ennek köszönhető elsivatagosodás miatt azonban fosztogatni kényszerülnek, és sokszor keverednek konfliktusba nigériai földművesekkel, akik többnyire keresztények. Az ő támadásaik különösen kegyetlenek: a megtámadott területet a földdel teszik egyenlővé, hogy végleg elüldözzék az ott lakókat.

Az elmúlt években mindhárom csoport több halálos áldozatokat követelő támadást vitt végbe. Még mindig vannak iskolás fiatalok a Boko Haram illetve az ISWAP fogságában, köztük Leah Sharibu, akit négy évvel ezelőtt száz diáktársával együtt raboltak el. Ennek ellenére 2021-ben eltávolítottak Nigériát az USA „Különösen Veszélyeztetett Országok” (Countries of Particular Concern) listájáról.

Nyugaton továbbra is hajlamosak a Nigériai keresztények helyzetét klímaváltozás okozta konfliktusként kezelni, de fel kell ismerni, hogy az országban egyértelműen vallási alapú népirtás is történik.  Az Open Doors arra kér mindenkit, hogy imádkozzon a nigériai keresztényekért, és azokért, akik üldözik őket.

„Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Máté 5,44)

Címlapkép: Anglikán temetés Nigériában. Forrás: Facebook/ Anglican Diocese of Jos

'Fel a tetejéhez' gomb