Azbej Tristan: Afrika a kihívások, a lehetőségek és a jövő kontinense

Afrika a kihívások, a lehetőségek és a jövő kontinense, Magyarország nemzeti érdeke pedig az, hogy béke, jólét és erőszakmentesség honoljon ezen a kontinensen - mondta az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár Budapesten.

Azbej Tristan elmondta, hogy Afrika egy távoli kontinensnek tűnhet számunkra, de a klímaváltozás, az elsivatagosodás, az élelmiszerhez és vízhez való hozzáférésért folytatott küzdelem, valamint a radikalizálódó iszlám csoportok keresztényüldözése következtében fokozódik az elszegényedés és növekszik a feszültség, amely migrációs terhet ró Európára.

Az államtitkár úgy gondolja, hogy az együttérzés, a testvériség, a partnerség és a szeretet, amelyek iránymutatást adhatnak az afrikai misszióik során, hiszen a Hungary Helps Program célja, hogy reményt adjanak a rászoruló közösségeknek.

Továbbá kiemelte: abban kell segíteni, hogy az afrikai emberek a szülőföldjükön tudjanak boldogulni, és ez a szemlélete a Hungary Helps programnak is.

„Mi úgy gondoljuk, hogy az afrikai kihívások afrikai megoldásokat igényelnek és pontosan ezért mi a helyi közösségek megerősítésében szeretnénk segítséget nyújtani” – mondta Azbej Tristan.

Benes Károly, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Afrika Főosztály vezetője, Joó István, a KKM külgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár, Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője, a Hungary Helps program jószolgálati nagykövete és Kovács-Pifka Péter, a Hungary Helps Ügynökség vezérigazgatója a 10. Hungary Helps Afrika Expo konferenciáján 2022. március 4-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Elmondása szerint a programjaik során templomokat, iskolákat építenek, rendelőintézetek és kórházak felújításában segítenek, és nem utolsó sorban jövőképet adnak a helyi közösségeknek.

„Velük együtt és általuk vagyunk most jelen ezen a kiállításon is, és együtt hívjuk fel a figyelmet az afrikai kontinens fontosságára” – mondta az államtitkár.

Hangsúlyozta: Magyarország a humanitárius segítségnyújtással, a külkapcsolatok kiterjesztésével teret tud adni a helyi, regionális közösségek megerősítésének, az életkörülmények javulásának.

Azbej Tristan elmondása szerint az Afrika Expo Közép-Európában hiánypótló rendezvénynek számít, ugyanis egyrészt alkalmat teremt arra, hogy a vendégek megismerkedjenek az Afrikában támogatott projektekkel és ezek eredményeivel, másrészt az eseményen bemutatkoznak azok a mindennapi hősök, önkéntesek, szervezeti képviselők, akik lelkesen, elhivatottan, szakmai tapasztalataikkal segítik a kontinenst.

(MTI)

A címlapképen Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár beszédet mond a 10. Hungary Helps Afrika Expo konferenciáján 2022. március 4-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre