Hogyan beszéljünk a gyermekünkkel a háborúról?

Hogy mely életkorban hogyan érdemes a témát egy gyermekkel megvitatni, abban Dulácska M. Csilla mentálhigiénés szakember volt a segítségünkre.

– Miért kell egyáltalán beszélni a gyerekekkel a kialakult háborús konfliktusról?

– Nem tudjuk kivenni a gyerekeinket abból a világból, ami körülveszi őket, bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk megóvni őket az élet valóságától. Azért kell beszélgetnünk velük arról, ami történik, mert fontos, hogy tőlünk halljanak róla. Mi jelentjük számukra a biztonságot ebben a hirtelen bizonytalanná váló világban.

– Igen ám, de egyelőre mi is félünk és bizonytalanok vagyunk…

– Valóban, ahhoz, hogy a gyerekeink számára biztonságot tudjunk jelenteni, először a saját érzéseinkkel kell tisztában lennünk. Szembe kell néznünk azzal, milyen szorongások, milyen félelem, elkeseredettség vagy éppen düh ébred bennünk! Akár gyerekkori nehéz emlékek is felbukkanhatnak most arról, hogyan is éltük meg annak idején a délszláv háborút… Én például sírtam, amikor reggel olvastam a híreket… Aztán elkezdtem szorongani, ahogy előjöttek a világháborút kamaszként megélt szüleimtől hallott történetek. Ugyanakkor a kezdeti letargia és a kétségbeesés után megjelent bennem a remény is: hiszen azt láttam a szüleimtől, hogy a vészterhes időket is túl lehet élni, és minden megpróbáltatásból fel lehet állni.

– Ha mindez nekünk, felnőtteknek ilyen sokkoló, rossz belegondolni, milyen lehet mindez a gyerekünknek!

– Nagyon nehezen, ha a folyamatosan ömlő hírek kontrollálatlanul rázúdulnak, mert neki még nincsenek eszközei, hogy kezelje a helyzetet! Éppen ezért nem is szabad hagynunk, hogy így történjen! Fontos cél, hogy megszűrjük a gyerekünk számára az információkat. Keretet adva, amiben elhelyezheti, értelmezheti a mindannyiunk számára nehezen értelmezhető eseményeket. Korosztályának megfelelő módon, nyitottan a kérdéseire, miközben érzelmi biztonságot nyújtunk a számára. Valószínűleg újabb és újabb beszélgetésekre lesz szükség, ahogy napról napra változik a helyzet…

– Hány éves kortól kell, vagy lehet egy gyerekkel beszélni a háborúról?

– Nem is gondolnánk, de már egy csecsemőre vagy totyogóra is hatással lehet mindez. Ők még szoros közelségben vannak velünk, és könnyen átveszik az érzelmeinket. Érzékelhetik a feszültségünket, szorongásunkat. Előfordulhat, hogy a pici gyerekünk nyűgösebbé vagy bújósabbá válik. Egy hároméves kor körüli, már beszélő gyereknél is könnyen lehetnek ilyen reakciók.

Lehet, hogy dacosabb lesz, vagy éppen kétségbeesetten belénk csimpaszkodik, akár elkezdhet újra ébredni éjszaka.

Fontos, hogy ha megterhelőnek is érezzük, mert a saját érzelmeinkkel is meg kell birkózni, ilyenkor is legyünk ott a számára, szeretettel reagáljunk, mert most még inkább szüksége van arra a biztonságra, amit adhatunk. Ebben segíthet, ha minél inkább megmaradnak a napi rutin szokásos keretei. Amennyire csak lehet, a megszokott, kiszámítható módon kövessék egymást a napi történések, mert ami ismerős, kiszámítható, megszokott, az mind biztonságot jelent.

– Egy kicsit nagyobb gyerek esetében, aki már a maga módján érti és felfogja a dolgokat, mi történik?

– Egy óvodás gyerek számára a háború nem olyan szörnyen ijesztő, mint nekünk. Nem tudja ugyanis, mit jelent ez a szó a valóságban. Neki erről az jut eszébe, amikor a királyfi a mesében csatába megy, vagy amikor a Lego katonákkal háborúsat játszik. A mi fejünkben azonban megjelennek képsorok a híradóból, háborús filmekből, történetek a nagyszüleinktől mondjuk ’56-ról. Végigfutnak bennünk lehetséges vészforgatókönyvek a menekültáradattól kezdve a fegyveres konfliktus határokon túlra nyúlásáig. Érdemes ezt tudatosítanunk magunkban, nehogy mi zúdítsuk rá azokat az ijesztő dolgokat, amik különben lehet, hogy el se érnék!

Akár meg is kérdezhetjük: „Szerinted mit jelent az, hogy háború?” Aztán amit mond, azt pontosíthatjuk, helyretehetjük.

Elmondhatjuk neki, hogy az országoknak van területük, és néha háborúznak egymással, hogy melyik terület kihez tartozzon. „Mint amikor az oviban a gyerekek összeverekednek egy játékon.” Fontos hangsúlyozni közben azt, hogy „ez messze történik, egy másik országban”. (Nem szabad szomszéd országot mondani, mert az ő számára a szomszéd más távolságot jelent!)

Akármilyen nehéz is, tilos tévét vagy ukrajnai videókat nézni a telefonunkon, amikor valamelyik gyerek a közelben van, mert amit lát, azt már nem tudjuk kiradírozni a fejéből, és a háborús képsorok akár traumatizálhatják is.

Az óvodások még mágikusan gondolkodnak, keveredik számukra a valóság és a képzeletük. Fontos, hogy segítsük realitásba hozni, ami a fantáziájában megszületik abból, amit az óvónők beszélgetéséből elcsípett, vagy hogy „Lacika a csoportban azt mondta, világháború lesz”. Ha megkérdezzük, ő hogyan képzeli a dolgokat, akkor segíthetünk neki helyretenni, amit szükséges.

– Az iskolás gyerekek viszont jó eséllyel már hallottak róla, hogy háború van, és az ő gondolkodásuk közelebb van a realitáshoz. Velük hogyan beszélgessünk?

Őket is érdemes megkérdezni, mit hallottak az iskolában, mi történt a nagyvilágban. Így esélyünk van megtudni, milyen félinformációkat hallottak másoktól. Egy iskolás gyerek már racionálisabban viszonyul a világhoz. Érdekli, hogyan működnek a dolgok, érdeklik a katasztrófák, akár háborúkról is szívesen olvas a mai ismeretterjesztő gyerekkönyvekben. Könnyen lehet, hogy kérdezget a részletekről, hogy mi is történik ott, mennyire van messze, és hogy az ő apukájának is el kell-e mennie a háborúba.

Egy iskolás még nem érett arra, hogy távol tartsa magától az érzelmileg megterhelő tartalmakat! Könnyen úgy értelmezheti, hogy mindez itt és most, néhány napon belül nálunk is megtörténik, hogy ő maga személyesen fenyegetve van. Ezért fontos megadnunk neki az érzelmi támogatást! Az ideális az lenne, ha az otthoni védett környezetben történhetnének meg ezek a beszélgetések, és rajtunk keresztül szűrve hallana először minderről. De bárhogy is: ne árasszuk el az információkkal, részletekkel, mert az megterhelő lehet a számára!

Inkább olyanokról beszéljünk, ami segít neki érzelmileg távolságot venni a helyzettől. Például azzal, hogy kiemeljük, ez messze történik, nem nálunk, hanem egy másik országban. Ez jelenleg igaz és reméljük, hogy így is marad. Arról is beszélhetünk neki, hogy az országunk egy erős katonai szövetséghez tartozik, amelyik megvéd, ha bárki bántani akarna minket. Ugyanakkor megoszthatjuk vele, hogy bennünk is van bizonytalanság, vannak bennünk kérdőjelek. De fontos, hogy biztosítsuk arról, mi itt vagyunk egymásnak, mindig számíthat a családjára.

– És a kamaszok? Ők amúgy is egy érzelmileg ingatagabb időszakon mennek keresztül…?

– A serdülőkor az az életkor, amikor a kamaszok a gyerekkorból átlépnek a felnőttkor felé. Ilyenkor már nagynak érzik magukat, és igényük, hogy „be legyenek avatva”, hogy megbeszéljük velük a dolgokat. Nem is tudjuk elzárni őket attól, hogy a mobiljukon nyomon kövessék az eseményeket. Bármilyen ijesztő is ez a helyzet most – egy kamasszal lehet ez olyan közös családi megélés, ami a kapcsolatunkat erősíti. Megoszthatjuk azt is, hogy bennünk mi zajlik, és mit kezdünk az érzéseinkkel.

Furcsán hangzik, de ez egy kivételes tanulási lehetőség, hogy mintát kapjon tőlünk, mit lehet kezdeni a nehéz érzésekkel. Fontos biztatni, hogy tegye fel a kérdéseit! Most nem érdemes hagyni, hogy szokásos kamasz stílusában lerázzon, és teljesen bezárkózzon a szobájába, mert szüksége van ránk! Legalább este üljünk le hozzá beszélgetni, hogy mit hallott-látott, mit dumáltak az osztálytársakkal, hogy érzi magát ezzel az egésszel kapcsolatban. Érdemes lehet együtt tájékozódni a helyzetről, megbeszélni, hogy mik a megbízható hírforrások. Arról is kell hallania, mi is a konfliktus tárgya, miért is rohanta le Oroszország Ukrajnát. Fel lehet idézni az európai háborúk történetét és elgondolkodni azon, miért is vannak tulajdonképpen háborúk. Vagy hogy mi mit tehetünk a saját életünkben, hogy a világ egy békésebb hely legyen!

A következő napokban valószínűleg több csatornán keresztül is megindul majd Ukrajna felé a támogatás. És egyre több lesz a menekült is. Segélyszervezetek akciókat fognak hirdetni, gyűjtéseket rendezni, önkénteseket keresni. Érdemes ezekre is felhívni a kamasz figyelmét! A tudat, hogy sok jó ember is van a világban, aki segít a bajbajutottakon, növeli a majd a biztonságérzetét!

A címlapkép forrása: Pixabay.com